Serie A: három percig volt döntetlen a Napoli meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 14:23
null
Mertens (balra) és Hamsík főszerepet vállalt a Napoli újabb győzelmében (Fotó: Twitter/ Everything Napoli‏)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 7. fordulójában a listavezető Napoli már a 4. percben megszerezte a vezetést a Cagliari ellen, és könnyedén győzött.

 

A hat forduló után hibátlan, a Serie A tabelláját a címvédő Juventus előtt jobb gólkülönbségének köszönhetően vezető Napoli könnyedén hozta a kötelező győzelmet hazai pályán, a 7. kör előtt a 12. helyen álló Cagliarival szemben.

A nápolyiak ugyanis már a 4. percben megszerezték a vezetést: Dries Mertens átadásával Marek Hamsík lépett ki a bal oldalon, és miután már csak a kapussal állt szemben, értékesítette is a ziccert. A szlovák támadónak ez volt az első bajnoki gólja ebben a szezonban. 1–0

Ezt követően pedig tulajdonképpen a saját térfelére szorította a Napoli a Cagliarit, és csak az volt a kérdés, mikor születik meg a második hazai gól. Nos, a 40. percig kellett várni, amikor Mertens váltotta gólra a saját maga által kiharcolt büntetőt. 2–0

A 3–0-s végeredményt a második félidőben Kalidou Koulibaly állította be közvetlen közelről, de ezen kívül is voltak helyzetei a nápolyiaknak, akik magabiztos játékkal tartották otthon a három pontot. A Napoli ezzel egyébként sorozatban a 11. bajnoki meccsén szerzett legalább három gólt.

SERIE A, 7. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Napoli–Cagliari 3–0 (Hamsík 4., Mertens 40., Koulibaly 47.)
Benevento–Internazionale 1˜–2 (D'Alessandro 42., ill. Brozovic 19., 22.)
Chievo–Fiorentina 2–1 (L. Castro 25., 46., ill. G. Simeone 6.)
Lazio–Sassuolo 6–1 (Luis Alberto 45., 57., De Vrij 56., Parolo 64., 69., Immobile 81. – 11-esből, ill. Berardi 27. – büntetőből)
SPAL–Crotone 1–1 (Paloschi 39., ill. Nwankwo 59.)
Torino–Hellas Verona 2–2 (Iago Falqué 31., Niang 44., ill. Kean 90., 90'+2 G. Pazzini 92. – 11-esből)
Atalanta–Juventus 2–2
(Caldara 31., Cristante 67., ill. Bernardeschi 21., Higuaín 24.)
Milan–Roma 0–2
(Dzeko 72., Florenzi 77.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Genoa–Bologna 0–1 (Palacio 73.)
Udinese–Sampdoria 4–0 (De Paul 27. – 11-esből, M. López 66. – 11-esből, 85., Fofana 95. – 11-esből)

 

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 7 7 25–5 +20 21
2. Juventus 7 6 1 20–5 +15 19
3. Internazionale 7 6 1 14–3 +11 19
4. Lazio 7 5 1 1 19–9 +10 16
5. Roma 6 5 1 14–4 +10 15
6. Torino 7 3 3 1 12–11 +1 12
7. Milan 7 4 3 10–10 0 12
8. Chievo 7 3 2 2 9–9 0 11
9. Sampdoria 6 3 2 1 8–8 0 11
10. Bologna 7 3 2 2 6–7 –1 11
11. Atalanta 7 2 3 2 12–10 +2 9
12. Fiorentina 7 2 1 4 10–10 0 7
13. Udinese 7 2 5 12–13 –1 6
14. Cagliari 7 2 5 4–11 –7 6
15. SPAL 7 1 2 4 6–12 –6 5
16. Crotone 7 1 2 4 4–12 –8 5
17. Sassuolo 7 1 1 5 4–15 –11 4
18. Verona 7 3 4 3–16 –13 3
19. Genoa 7 2 5 5–11 –6 2
20. Benevento 7 7 2–18 –16 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik