Serie A: három hét után elhagyja az Atalantát a szlovák védő

MTI MTIMTI MTI
2019.09.02. 18:06
null
Három hete még minden szép volt... (Fotó: Twitter.com)
A szlovák Martin Skrtel kevesebb mint egy hónap után távozott a Bajnokok Ligája-csoportkörös Atalanta labdarúgócsapatától, a helyére pedig a dán Simon Kjaert igazolták hétfőn.

 

Gian Piero Gasperini vezetőedző szerint a Zenit, a Liverpool és a Fenerbahce korábbi játékosának azért kellett távoznia, mert nem tudott alkalmazkodni a bergamói együttes háromvédős rendszeréhez.

Olasz lapértesülések szerint ugyanakkor a távozás valódi oka az lehet, hogy Skrtel meglehetősen bosszús volt, hogy nem léphetett pályára a SPAL elleni idénynyitó bajnokin, s emiatt össze is balhézott Gasperinivel.

Hogy melyik verzió igaz, nem tudni, mindenesetre a klub hétfőn bejelentette, hogy kölcsönvette a Sevillától Simon Kjaert. A 30 éves dán bekk korábban már szerepelt az olasz élvonalban, hiszen a Palermo és a Roma csapatában is megfordult, de volt a Wolfsburg, a Lille és a Fenerbahce futballistája is.

A 34 éves Skrtel jelenleg szabadon igazolható.

Az Atalanta a Manchester Cityvel, a Sahtar Doneckkel és a Dinamo Zagrebbel került azonos csoportba a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
41 perce

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
1 órája

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
2026.08.31. 22:45

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Álvarez az Arsenalé sem lesz? Elsőre visszautasította Arteta megkeresését

Angol labdarúgás
2026.08.29. 13:55

Nicolas Jackson újra Emeryvel dolgozhat; Morata másodosztályú csapatnál folytatja – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.28. 21:15