Serie A: fordított a Lazio; bemutatkozott a 18 éves magyar

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 21:40
null
Ciro Immobile továbbra is remek ütemben szállítja a gólokat (Fotó: AFP)
Mindkét római csapat begyűjtötte a három pontot az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójának vasárnapi játéknapján: a Lazio hátrányból felállva 5–1-re kiütötte a Veronát, míg a Roma két tizenegyesből szerzett góllal győzte le a Fiorentinát. Magyar szempontból kiemelendő, hogy a 18 éves Horváth Krisztofer bemutatkozott a Serie A-ban, a SPAL-nál az utolsó percekre cserélték be a Torino ellen.

 

A HellasVerona az első félidő végén került előnybe a Lazio ellen, Ciro Immobile azonban tizenegyesből még az első félidőben válaszolt az ugyancsak büntetőből szerzett találatra. A szünet után már beindult a római gépezet, Immobile újabb két góllal 34-re növelte a bajnokságbeli termését – rajta kívül Szergej Milinkovics-Szavics és Joaquín Correa is betalált –, s ezzel beérte Robert Lewandoskit az európai Aranycipőért folytatott versenyben (1–5).

A Roma a városi riválishoz hasonlóan két tizenegyest kapott, és mivel Jordan Veretout lába egyik alkalommal sem remegett meg, Paulo Fonseca együttese négypontosra növelte előnyét az 5. helyen a Milan előtt (2–1).

A már biztosan kieső SPAL 1–1-es döntetlent játszott a Torinóval, ami viszont magyar szempontból fontosabb, a hazaiaknál Horváth Krisztofer bemutatkozott a Serie A-ban, a 84. percben állt be. A 18 éves magyar középpályást idén nyáron vásárolta meg végleg a SPAL a ZTE-től.

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ

Roma–Fiorentina 2–1 (Veretout 45., 87. – mindkettőt 11-esből, ill. Milenkovics 54.)
Cagliari–Udinese 0–1 (Okaka 3.)
SPAL–Torino 1–1 (D’Alessandro 80., ill. Verdi 57.)
HellasVerona–Lazio 1–5 (Amrabat 38. – 11-esből, ill. Immobile 45+5., 83., 94. – az elsőt és a harmadikat 11-esből, Milinkovics-Szavics 56., J. Correa 62.)
Később
21.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Korábban
Bologna–Lecce 3–2
(Palacio 2., Soriano 5., Barrow 93., ill. Mancosu 45+2., Falco 66.)
Szombat

Napoli–Sassuolo 2–0 (Hysaj 8., Allan 94.)
Genoa–Internazionale 0–3
(R. Lukaku 34., 93., A. Sánchez 83.)
Brescia–Parma 1–2 (Dessena 62., ill. Darmian 59., Kulusevski 81.)
Péntek

Milan–Atalanta 1–1 (Calhanoglu 14., ill. D. Zapata 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 25 5 5 73–38 +35 80
2. Internazionale 36 22 10 4 77–36 +41 76
3. Atalanta 36 22 9 5 96–45 +51 75
4. Lazio 36 23 6 7 76–39 +37 75
5. Roma 36 19 7 10 71–48 +23 64
6. Milan 36 17 9 10 56–45 +11 60
7. Napoli 36 17 8 11 58–47 +11 59
8. Sassuolo 36 13 9 14 64–62 +2 48
9. Parma 36 13 7 16 51–52 –1 46
10. Verona 36 11 13 12 44–48 –4 46
11. Bologna 36 12 10 14 51–60 –9 46
12. Fiorentina 36 10 13 13 44–46 –2 43
13. Cagliari 36 10 12 14 50–53 –3 42
14. Udinese 36 11 9 16 35–49 –14 42
15. Sampdoria 35 12 5 18 45–58 –13 41
16. Torino 36 11 6 19 43–64 –21 39
17. Genoa 36 9 9 18 44–68 –24 36
18. Lecce 36 8 8 20 47–80 –33 32
19. Brescia 36 6 6 24 34–76 –42 24
20. SPAL 36 5 5 26 26–71 –45 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik