Serie A: emberhátrányban nyert és az élre ugrott az Inter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.27. 22:48
null
Icardi az élre lőtte az Intert (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának egyetlen keddi mérkőzésén az Internazionale Felipe Melo kiállítása után hét perccel Mauro Icardi góljával megszerezte a vezetést a Bologna otthonában, majd meg is tartotta előnyét, így a tabella élére ugrott.

Az Inter a legutóbbi három találkozójuk alkalmával egyszer sem tudta legyőzni a Bolognát. Az első félidőben ezúttal sem játszottak jól a milánóiak, a hazaiak közelebb álltak a gólszerzéshez. A gól nélküli döntetlent hozó első félidő után aztán úgy tűnt, mégnehezebb helyzetbe kerül az Inter.

Felipe Melo a 60. percben már a második sárgáját gyűjtötte be, így az Inter az utolsó fél órát emberhátrányban játszotta – ennek ellenére begyűjtötte a három pontot.

Adem Ljajics kapott jó ütemű indítást a 67. percben (persze mázlija is volt, hogy a bolognai védő elrontotta a felszabadítást), majd középre passzolt, ahol az érkező Mauro Icardinak csak az üres kapuba kellett belsőznie a labdát.

Győzelmével az Inter a tabella élére ugrott, igaz a 10. fordulóban a többi csapat csak ezután játszik.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

Bologna–Internazionale 0–1 (Icardi 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 10 6 3 1 10–7 +3 21
2. Roma 9 6 2 1 22–11 +11 20
3. Napoli 9 5 3 1 19–8 +11 18
4. Fiorentina 9 6 3 16–8 +8 18
5. Lazio 9 6 3 14–13 +1 18
6. Sassuolo 9 4 3 2 12–10 +2 15
7. Sampdoria 9 4 2 3 17–13 +4 14
8. Torino 9 4 2 3 13–12 +1 14
9. Atalanta 9 4 2 3 11–10 +1 14
10. Milan 9 4 1 4 11–15 –4 13
11. Chievo 9 3 3 3 13–9 +4 12
12. Juventus 9 3 3 3 11–8 +3 12
13. Palermo 9 3 2 4 11–13 –2 11
14. Udinese 9 3 2 4 9–11 –2 11
15. Empoli 9 3 1 5 10–14 –4 10
16. Genoa 9 3 1 5 7–11 –4 10
17. Frosinone 9 2 1 6 6–11 –5 7
18. Bologna 10 2 8 6–15 –9 6
19. Verona 9 5 4 8–15 –7 5
20. Carpi 9 1 2 6 9–21 –12 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik