Milan: edző és játékos sértegette egymást a meccsen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.07. 10:04
Éles szóváltásba keveredett Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának edzője és egyik játékosa, Tiémoué Bakayoko a Bologna elleni mérkőzés első félidejében.

A tréner az argentin Lucas Biglia sérülése után szólt a védekező középpályásnak, hogy gyorsan melegítsen. Bakayoko el is kezdte a ráhangolódást, de nem túl intenzíven, mire Gattuso inkább José Maurit küldte a pályára.

Az olasz Sky televízió felvételei szerint Bakayoko kétszer is durván sértő megjegyzést tett edzőjére, nehezményezve döntését.

A mérkőzés után az erre vonatkozó kérdés elől kitért az edző.

„Erről itt most nem szeretnék beszélni, majd az öltözőben a saját szavaimmal, melyeket a tévében nem akarok használni – mondta, majd hozzátette: – Mindenki elküldhet engem, de aztán találkozunk az egyik helyiségben, egymás szemébe nézünk, és majd meglátjuk.”

Gattuso annyit aztán mégis elmondott, kérte a játékost, hogy melegítsen, de túl lassan tette, úgyhogy végül José Maurit választotta.

„Huszonhét játékosom van, aki viseli ezt a dicsőséges mezt. Bármit lehet nekem mondani, de az öltöző irányában tisztelettel kell viseltetni. Az idény végén majd meglátjuk, ki viselkedett jól és ki rosszul” – folytatta.

A francia futballista később a Twitteren tette közzé saját verzióját. Azt írta, nem fogadja el, hogy olyannak tüntessék fel, aki nem akar pályára lépni, amikor az edzője kéri, és nem tiszteli a klubját és csapattársait.

„Azt kérték tőlem, hogy melegítsek arra az esetre, ha cserére lenne szükség. Azonnal el is kezdtem, két-három percig melegítettem, aztán szóltak, hogy jöjjek vissza a padhoz. Amikor leültem, az edzőm váratlan kifejezéseket használva fordult hozzám, én pedig csak az ő szavait ismételtem meg. Semmi több nem történt” – elevenítette fel.

Bakayoko még hozzátette: „legyen világos, hogy nem utasítottam vissza a pályára lépést, nem késlekedtem a bemelegítéssel, a felvételek önmagukért beszélnek”.

A Milanban a Chelsea kölcsönjátékosaként szereplő, 24 éves középpályás azért volt csere ezen a mérkőzésen, mert elkésett a szerdai edzésről.

Az AC Milan házigazdaként 2–1-re legyőzte a Bolognát a 35. forduló hétfői záró mérkőzésén, így versenyben maradt a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik-negyedik hely megszerzéséért.

SERIE A
35. FORDULÓ
Hétfő esti mérkőzés
Milan–Bologna 2–1
(Suso 37., Borini 67., ill. Destro 73.)

AZ ÁLLÁS*
1. Juventus 35 28 5 2 69–25 +44 89
2. Napoli 35 22 7 6 66–31 +35 73
3. Internazionale 35 18 9 8 52–28 +24 63
4. Atalanta 35 18 8 9 71–43 +28 62
5. Roma 35 16 11 8 62–47 +15 59
6. Milan 35 16 11 8 49–34 +15 59
7. Torino 35 14 15 6 45–30 +15 57
8. Lazio 35 16 7 12 50–39 +11 55
9. Sampdoria 35 14 7 14 57–49 +8 49
10. Sassuolo 35 9 15 11 50–54 –4 42
11. SPAL 35 11 9 15 39–48 –9 42
12. Fiorentina 35 8 16 11 47–43 +4 40
13. Cagliari 35 10 10 15 33–49 –16 40
14. Parma 35 9 11 15 38–55 –17 38
15. Bologna 35 9 10 16 38–50 –12 37
16. Genoa 35 8 12 15 37–54 –17 36
17. Udinese 35 8 10 17 31–49 –18 34
18. Empoli 35 8 8 19 44–66 –22 32
19. Frosinone 35 5 9 21 28–64 –36 24
20. Chievo 35 2 12 21 25–73 –48 15
A Chievótól három pont levonva

A bajnokság végén az egymás elleni eredmény rangsorol, addig viszont a gólkülönbség, majd a több szerzett gól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik