Serie A: Cristiano Ronaldo mentette meg a Juventust

Vágólapra másolva!
2019.10.30. 23:01
null
Cristiano Ronaldót így is szétvetette a boldogság a győztes gólja után (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának legnagyobb hőstettét talán a Roma hajtotta végre, amely 10 emberre játszva aratott fölényes győzelmet az Udinese otthonában, míg a legkevésbé elismerésre méltó teljesítményt a Juventus mutatta be, amely majd egy félidőt játszott emberelőnyben a 17. helyen álló Genoa ellen, de csak a 96. percben, büntetőből volt képes a győztes gólt megszerezni, amivel megőrizte helyét a tabella élén.

 

A Juventus a Genoát fogadta, és azzal az extra téttel lépett pályára, hogy győznie kell, különben a Bresciát legyőző Inter marad az első helyen a fordulót követően. Talán érezte a nyomást a torinói alakulat, mindenesetre az első fél órát nem teszi ki az ablakba, a vendégek ellenben szervezett védekezésükkel tűntek ki.

A félidő utolsó perceiben aztán gyors gólváltás borzolta a kedélyeket, Leonardo Bonucci fejesére öt perccel később, a 41. percben Cristian Kouame válaszolt. Fordulás után aztán nagy esélyt kapott a Juve: Francesco Cassata megkapta második sárga lapját. Hiába, nem tudott élni az emberelőnnyel, a Genoa kapujában Andrei Radu remek napot fogott ki, s ha nem ő védett, akkor a Juve támadói rontották el a helyzeteiket.

A 87. percben Adrien Rabiot is megkapta a második sárgáját, így kiegyenlítődött a két csapat létszáma.

Ami viszont nem ment a Juventusnak emberelőnyből, az villámgyorsan sikerült egyenlő létszámnál, csakhogy a 92. percben Cristiano Ronaldo által közelről a hálóba pofozott gólt Antonio Giua játékvezető a videózás után les miatt visszavonta. Nem ez volt azonban a VAR utolsó munkája szerda este: a 95. percben megítélt büntetőt Cristiano Ronaldo a következő percben értékesítette – 2–1.

Ezzel a Juve nyert, és továbbra is marad a tabella élén, bár erre a teljesítményre aligha lesznek büszkék Torinóban...

A Romának ezzel szemben jobban ment emberhátrányban, mint a Juventusnak: az Udinese otthonába látogatott, és Nicolo Zaniolo találatával az első negyedóra végén előnybe került, de innen nem a vendégek által várt mederben folyt tovább a mérkőzés. A 32. percben ugyanis Federico Fazio némi videózás után piros lapot kapott, így emberhátrányba került a Roma.

A második félidőben a semleges szemlélő meg nem mondta volna, melyik csapatnak van több játékosa a pályán: előbb Chris Smalling, kisvártatva Justin Kluivert is betalált, a 0–4-es végeredményt pedig a 64. percben Alekszandar Kolarov állította be büntetőből.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

Cagliari–Bologna 3–2 (Joao Pedro 49., 83., Simeone 72., ill. Santander 23. – 11-esből, Olsen 92. – öngól)
Juventus–Genoa 2–1 (Bonucci 36., C. Ronaldo 96. – 11-esből, ill. Kouame 41.)
Lazio–Torino 4–0 (Acerbi 25., Immobile 33., 70., Belotti 90. – öngól)
Sampdoria–Lecce 1–1 (G. Ramírez 92., ill. Lapadula 8.)
Sassuolo–Fiorentina 1–2 (Boga 24., ill. Castrovili 63., Milenkovics 82.)
Udinese–Roma 0–4 (Zaniolo 14., Smalling 51., Kluivert 54., Kolarov 64. – 11-esből)
KORÁBBAN

Napoli–Atalanta 2–2 (Makszimovics 16., Milik 71., ill. Freuler 41., Ilicic 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 10 8 2 18–9 +9 26
2. Internazionale 10 8 1 1 22–10 +12 25
3. Atalanta 10 6 3 1 30–16 +14 21
4. Roma 10 5 4 1 18–11 +7 19
5. Lazio 10 5 3 2 22–10 +12 18
6. Napoli 10 5 3 2 20–13 +7 18
7. Cagliari 10 5 3 2 16–10 +6 18
8. Fiorentina 10 4 3 3 15–13 +2 15
9. Parma 10 4 1 5 15–14 +1 13
10. Bologna 10 3 3 4 14–15 –1 12
11. Verona 10 3 3 4 7–8 –1 12
12. Torino 10 3 2 5 11–16 –5 11
13. Milan 9 3 1 5 9–13 –4 10
14. Udinese 10 3 1 6 5–17 –12 10
15. Sassuolo 9 3 6 16–18 –2 9
16. Lecce 10 2 3 5 11–19 –8 9
17. Genoa 10 2 2 6 13–23 –10 8
18. Brescia 9 2 1 6 9–14 –5 7
19. SPAL 9 2 1 6 7–16 –9 7
20. Sampdoria 10 1 2 7 6–19 –13 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik