Serie A: bosnyák gólok döntöttek a Roma–Juvén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 19:55
null
Edin Dzeko fejes góljánál a Juventus védői nem voltak a helyzet magaslatán (Fotó: AFP)
Az AS Roma labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re legyőzte a Juventust a Serie A második fordulójának rangadóján. A hazaiknál a két bosnyák, Miralem Pjanic és Edin Dzeko volt eredményes, a hajrában Paulo Dybala szépített.

A Juventusban először kezdett együtt Paulo Dybala és Mario Mandzukic, míg a Roma a Mohamed Szalah, Edin Dzeko, Iago Falqué trióval támadott (a padján ült többek között Francesco Totti, Gervinho, Juan Iturbe és Adem Ljajics is).

A hazaiak hatalmas lendülettel vetették bele magukat a küzdelemben, és már fél perc elteltével büntetőt reklamáltak, de Nicola Rizzoli szerint Mandzukic nem bántotta az eleső Alessandro Florenzit.

Az első félidőben a Juventus egyetlen lövéssel próbálkozott, de az sem találta el a kaput. A jóval aktívabb „farkasok" közül Miralem Pjanic járt a legközelebb a gólhoz, 16 méterről azonban csak a jobb oldali kapufát találta el.

A 61. percben már precízebb volt a bosnyák középpályás, 20 méteres szabadrúgását Gianluigi Buffon csak nézte. 1–0

Negyedórával a vége előtt rövid időn belül gyakorlatilag megpecsételődött a Juventus sorsa. Előbb az Iturbét felvágó Patrice Evra megkapta a második sárga lapját, majd egy perccel később Dzeko fejjel megduplázta a Roma előnyét. 2–0

A legtöbb hazai szurkoló ekkor már valószínűleg elkönyvelte a győzelmet, és talán néhány fővárosi játékos is. A Juve viszont emberhátrányban is újítani tudott. Dybala a hajrában megszerezte első gólját a „zebrák" mezében (2–1), a hosszabbításban pedig Leonardo Bonucci egyenlíthetett volna, de fejesét Wojciech Szczesny elképesztő bravúrral védte.

A gyenge rajt után a Roma tudott javítani, a Juventus két forduló után is nullapontos. Ez korábban sosem fordult elő a torinói csapattal.

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ

Roma–Juventus 2–1 (Pjanic 61., Dzeko 79., ill. Dybala 87.)
AZ ESTI MÉRKŐZÉSEKEN
Atalanta–Frosinone 2–0 (Stendardo 21., A. Gómez 69.)
Carpi–Internazionale 1–2 (Di Gaudio 81., ill. Jovetics 31., 89. – a másodikat 11-esből)
Chievo–Lazio 4–0 (Meggiorini 12., Paloschi 30., 68., Birsa 45.)
Genoa–Verona 2–0 (Pavoletti 57., Gakpe 76.)
Napoli–Sampdoria 2–2 (Higuaín 9., 39., ill. Eder 57., 59. – az elsőt 11-esből)
Torino–Fiorentina 3–1 (Moretti 67., Quagliarella 69., Baselli 77., ill. M. Alonso 10.)
Udinese–Palermo 0–1 (Rigoni 8.)

AZ ÁLLÁS
1. Chievo 2 2 7–1 +6 6
2. Torino 2 2 5–2 +3 6
3. Sassuolo 2 2 3–1 +2 6
3. Internazionale 2 2 3–1 +2 6
5. Palermo 2 2 2–0 +2 6
6. Sampdoria 2 1 1 7–4 +3 4
7. Roma 2 1 1 3–2 +1 4
8. Genoa 2 1 1 2–1 +1 3
8. Atalanta 2 1 1 2–1 +1 3
10. Fiorentina 2 1 1 3–3 0 3
11. Udinese 2 1 1 1–1 0 3
12. Milan 2 1 1 2–3 –1 3
13. Lazio 2 1 1 2–5 –3 3
14. Napoli 2 1 1 3–4 –1 1
15. Verona 2 1 1 1–3 –2 1
16. Bologna 2 2 1–3 –2 0
16. Juventus 2 2 1–3 –2 0
18. Empoli 2 2 2–5 –3 0
19. Frosinone 2 2 1–4 –3 0
20. Carpi 2 2 3–7 –4 0


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik