H. Á. 2020.01.05 22:50 Frissítve: 2020.01.05 23:19

Serie A: Belotti félidők végén lőtt góljaival győzte le a Torino a Romát

Az olasz élvonal 18. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén a Torino Andrea Belotti félidők végén szerzett góljaival 2–0-ra legyőzte a Romát.

Kétszer fogadhatta a társak gratulációját (Fotó: AFP)

 

A Roma legutóbb közel két hónapja november 11-én a Parma otthonában kapott ki bajnoki mérkőzésen, azóta 4 győzelem mellett egy döntetlen volt a mérlege, így az egy vereséggel és egy döntetlennel két bajnokiból álló nyeretlenségi „szériát” építő Torino nem számíthatott kimondottan sok jóra a fővárosban.

Ehhez képest az első félidő nyílt, helyenként élvezetes játékot hozott, némi római mezőnyfölény mellett, ám gólt csak nem láthatott a Stadio Olimpico közönsége – egészen a ráadás perceiig, amikor is Andrea Belotti lopta a távot a tizenhatoson belül, s miután senki sem támadta meg, 10 méterről irgalmatlanul felvarrta a labdát a rövid felsőbe.

A második félidő nagyjából hasonló forgatókönyv mellett zajlott, azzal az apró eltéréssel, hogy a házigazda rómaiak magasabb fordulatszámon pörögtek, s több helyzetet alakítottak ki, ám egyenlíteniük nem sikerült. Aztán hajrában megint jött Belotti, aki magabiztosan értékesítette a Chris Smalling kezezése miatt videózás után megítélt büntetőt, kialakítva a 0–2-es végeredményt.

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Roma–Torino 0–2
(Belotti 45+2., 86. – a másodikat 11-esből)

KORÁBBAN
Genoa–Sassuolo 2–1 (Criscito 29. – 11-esből, Pandev 86., ill. Obiang 33.)
Brescia–Lazio 1–2 (Balotelli 18., ill. Immobile 42. – 11-esből, 91.)
SPAL–Hellas Verona 0–2 (Pazzini 14., Stepinski 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 17 13 3 1 36–14 +22  42
2. Juventus 17 13 3 1 31–17 +14  42
3. Lazio 17 12 3 2 40–17 +23  39
4. Roma 18 10 5 3 33–19 +14  35
5. Atalanta 17 9 4 4 43–25 +18  31
6. Cagliari 17 8 5 4 33–23 +10  29
7. Parma 17 7 4 6 24–20 +4  25
8. Napoli 17 6 6 5 27–22 +5  24
9. Torino 18 7 3 8 24–26 –2  24
10. Verona 17 6 4 7 19–20 –1  22
11. Bologna 17 6 4 7 27–29 –2  22
12. Milan 17 6 3 8 16–24 –8  21
13. Sassuolo 18 5 4 9 30–31 –1  19
14. Udinese 17 5 3 9 13–28 –15  18
15. Fiorentina 17 4 5 8 21–28 –7  17
16. Lecce 17 3 6 8 22–35 –13  15
17. Sampdoria 17 4 3 10 14–27 –13  15
18. Brescia 18 4 2 12 16–31 –15  14
19. Genoa 18 3 5 10 19–36 –17  14
20. SPAL 18 3 3 12 12–28 –16  12

 

2020.02.21 09:44:31

Olasz labdarúgás B. O. L.

Aligha panaszkodhat Georgina Rodríguez arra, hogy ne halmozná el mindenféle értéktárggyal CR.

2020.02.17 11:28:11

Olasz labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Egy veterán bosnyák, egy tízmilliós középhátvéd és egy légiósként megbukott csatár álomtörténete – Simone Inzaghi rendezésében.

2020.02.16 19:42:53

Olasz labdarúgás RUSZNÁK GYÖRGY

Helyet cserélt egymással a tabellán a két csapat a remek meccs után.

2020.02.13 20:05:29

Olasz labdarúgás B. J.

Jobban kezdett az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonásán a házigazda, de emberhátrányban elfogyott az előnye.

2020.02.12 14:43:54

Olasz labdarúgás H. D.

A kupaelődöntő első felvonásán többet támadtak a milánóiak, de Fabián Ruiz bombája döntött.