Serie A: Begovic lett a hős a tíz emberrel küzdő Fiorentina ellen

Vágólapra másolva!
2020.02.22. 22:48
null
Rebic lövésével még vezetett a Milan (Fotó: twitter.com)
Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 25. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Milan 1–1-es döntetlent játszott a Fiorentina otthonában. A milánóiak kapusa, Gianluigi Donnarumma bokasérülést szenvedett, a második félidő elején le kellett cserélni, így bemutatkozhatott a januárban érkező Asmir Begovic.

Gianluigi Donnarumma hamar reflektorfénybe került a Fiorentina ellen: a Milan kapusának nagy védéseket kellett bemutatnia, és az első negyedóra vége felé az egyik ilyen esetnél megsérült; ápolni kellett a bokáját, de ekkor még a pályán maradt.

Fél óra elteltével aztán úgy tűnt, megszerzi a vezetést a Milan, ám hiába Zlatan Ibrahimovic harcos labdaszerzése utáni gólja, a játékvezető videózás után érvénytelenítette a találatot, mert a svéd center kezéhez ért a labda.

A szünetben aztán – legalábbis a football-italia.net helyszíni beszámolója szerint – Donnarumma jelezte a szakmai stábnak, kész kimenni a második félidőre is, de nem biztos, hogy a pályán fejezi be a mérkőzést. Az 52. percben jelezte is a kispad felé, nem tudja folytatni, így a januárban igazolt Asmir Begovic számára elérkezett a debütálás pillanata.

Öt perccel később már örömre is volt okuk a vendégeknek: Ante Rebic lecsapott a lecsorgó labdára a tizenhatoson belül, egyből lőtt is, és a labda egy védőről a jobb alsó sarokba pattant.

Újabb öt perc múlva nagyon nehéz helyzetbe került a Fiorentina, amikor Henrique Dalbert lerántotta a tizenhatos előtt Ibrahimovicot, ezért a védő – újabb videózást követően – piros lapot kapott.

Az emberhátrányba kerülő Fiorentina azonban nem adta fel, és a 85. percben büntetőhöz jutott, amelyet Erick Pulgar értékesített, ezzel egyenlített, sőt, a hajrában a győzelemre is lett volna esélye, de Martin Caceres közeli lövését Begovic óriási bravúrral, lábbal védte, így bemutatkozásként tulajdonképpen pontot mentett csapatának. 1–1

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ

Fiorentina–Milan 1–1
(Pulgar 85. – 11-esből, ill. Rebic 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 19 3 3 48–24 +24 60
2. Lazio 24 17 5 2 55–21 +34 56
3. Internazionale 24 16 6 2 49–22 +27 54
4. Atalanta 24 13 6 5 63–32 +31 45
5. Roma 24 11 6 7 43–32 +11 39
6. Napoli 25 10 6 9 39–35 +4 36
7. Milan 25 10 6 9 27–32 –5 36
8. Verona 24 9 8 7 28–24 +4 35
9. Parma 24 10 5 9 32–30 +2 35
10. Bologna 25 9 7 9 38–40 –2 34
11. Cagliari 24 8 8 8 38–36 +2 32
12. Sassuolo 24 8 5 11 38–39 –1 29
13. Fiorentina 25 7 8 10 32–35 –3 29
14. Torino 24 8 3 13 27–43 –16 27
15. Udinese 25 7 6 12 21–37 –16 27
16. Lecce 24 6 7 11 32–45 –13 25
17. Sampdoria 24 6 5 13 25–43 –18 23
18. Genoa 24 5 7 12 27–43 –16 22
19. Brescia 25 4 4 17 22–46 –24 16
20. SPAL 25 4 3 18 19–44 –25 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik