Serie A: az újonc megszakította a Juventus sorozatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.17. 22:40
null
Higuaínnak (sárgában) sem ment a góllövés (Fotó: AFP)
Nagy meglepetésre a Serie A 29. fordulója előtt a 18., azaz kieső helyen álló újonc SPAL hazai pályán gól nélküli döntetlent tudott játszani a listavezető Juventus ellen, amelynek így megszakadt 12, egymás után, győztesen megvívott bajnoki mérkőzésből álló szériája.

A találkozó nagy részében a Juventus több mint 60 százalékban birtokolta a labdát, és hiába irányította a mérkőzést meg lőtt jóval többször kapura, mint ellenfele, Alex Meret kapujára nem volt igazán veszélyes. A SPAL az utolsó percekre teljesen beszorult a saját tizenhatosa előterébe, de végül sikerült megőriznie a gól nélküli döntetlent, értékes ponthoz jutva.

A Juventus győztesen megvívott bajnoki sorozata tehát véget ért, a pontszerző szériája azonban folytatódik. A „zebrák” immár 15 mérkőzése nem találnak legyőzőre bajnokin: legutóbb még tavaly novemberben a Sampdoria szerzett három pontot ellenük.

Nyilván a hazaiak jobban örülnek az éllovas ellen elcsípett egy pontnak, Leonardo Semplici legénysége ezzel elkerült a kiesőzónából – legalábbis a vasárnapi meccsek végéig biztosan, ráadásul immár negyedik bajnokiján őrzi veretlenségét.

SERIE A
29. FORDULÓ

SPAL–Juventus 0–0

KORÁBBAN
Udinese–Sassuolo 1–2
(Fofana 44., ill. Ali Adnan 42. – öngól, Sensi 74.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 28 22 4 2 62–19 +43 70
3. Roma 28 17 5 6 47–23 +24 56
4. Lazio 28 16 5 7 66–36 +30 53
5. Internazionale 27 14 10 3 42–21 +21 52
6. Milan 27 14 5 8 37–29 +8 47
7. Sampdoria 27 13 5 9 47–38 +9 44
8. Atalanta 27 11 8 8 38–31 +7 41
9. Fiorentina 27 10 8 9 36–32 +4 38
10. Torino 27 8 12 7 36–35 +1 36
11. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
12. Bologna 28 10 3 15 33–40 –7 33
13. Genoa 27 8 6 13 21–28 –7 30
14. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
15. Cagliari 27 7 5 15 25–43 –18 26
16. Chievo 27 6 7 14 23–44 –21 25
17. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
18. Crotone 27 6 6 15 27–48 –21 24
19. Verona 27 6 4 17 25–51 –26 22
20. Benevento 27 3 1 23 17–60 –43 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik