Serie A: az Empoli ráijesztett, ám a Juvét győzelemre vezette CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 19:55
null
Büntető elvégzése Cristiano Ronaldo módra (Fotó: AFP)
Az Empoli ugyan az első félidőben még vezetést szerzett a listavezető Juventus ellen, de a második félidőben jött Cristiano Ronaldo, és egy tizenegyessel, valamint egy bombagóllal megnyerte a találkozót csapatának.

A hét közepén még attól harsogott az angol és az olasz sportsajtó vonatkozó része, hogy Cristiano Ronaldo hosszú évek után visszatér az Old Traffordra, amikor a Juventusszal a portugál klasszis korábbi klubjához, a Manchester Unitedhez látogatott. Ott végül Paulo Dybala 17. percben szerzett góljával nyert a Juve.

Hogy aztán a keddi BL-meccs miatti fáradtság, esetleg valami más miatt, de úgy látszott, a torinóiak gépezete csak fél gőzzel dolgozott az Empoli elleni bajnoki első félidejében. Nem is csoda, hogy az Empoli Francesco Caputo révén az első fél órához közeledve meg is szerezte a vezetést.

A második félidőben aztán más sebességfokozatban futott ki a pályára a Juventus – igaz, az egyenlítésre szükség volt Calvarese játékvezető kissé tán könnyű síppal befújt büntetőjére is, miután a két tízes, Dybala és Bennacer ütköztek a hazai tizenhatoson belül. Ahogy azt mondani szokás: az ítélet „jogos, de lehetett volna fordítva is”.

Ez azonban Cristiano Ronaldót vajmi kevéssé izgatta, higgadtan gólra váltotta a tizenegyest. Sőt, a portugál bő negyedóra múlva megmutatta, akcióból is képes betalálni – néhány hónapja tartó olaszországi pályafutása talán legnagyobb góljával döntötte el a három pont sorsát.

Ezzel a győzelemmel a torinói gárda őrzi veretlenségét, míg az Empoli az első fordulóban a Cagliari ellen megnyert meccse óta nem örülhetett újabb sikernek.

ÖSSZEFOGLALÓ

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

Empoli–Juventus 1–2 (Caputo 28., ill. C. Ronaldo 54., 70. – az elsőt 11-esből)

KORÁBBAN
Atalanta–Parma 3–0 (Gagliolo 55. – öngól, Palomino 72., G. Mancini 80.)

KÉSŐBB JÁTSZOTTÁK
Torino–Fiorentina 1–1 (Lafont 13. – öngól, ill. Benassi 2.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 10 9 1 21–7 +14 28
2. Napoli 9 7 2 18–10 +8 21
3. Internazionale 9 6 1 2 13–6 +7 19
4. Lazio 9 6 3 13–9 +4 18
5. Fiorentina 10 4 3 3 16–8 +8 15
6. Sampdoria 9 4 3 2 12–4 +8 15
7. Roma 9 4 2 3 16–12 +4 14
8. Sassuolo 9 4 2 3 15–14 +1 14
9. Torino 10 3 5 2 12–12 0 14
10. Genoa 8 4 1 3 13–15 –2 13
11. Parma 10 4 1 5 10–14 –4 13
12. Atalanta 10 3 3 4 17–12 +5 12
13. Milan 8 3 3 2 15–11 +4 12
14. SPAL 9 4 5 8–10 –2 12
15. Cagliari 9 2 4 3 7–10 –3 10
16. Udinese 9 2 2 5 8–13 –5 8
17. Bologna 9 2 2 5 6–12 –6 8
18. Empoli 10 1 3 6 9–15 –6 6
19. Frosinone 9 2 7 6–24 –18 2
20. Chievo 9 2 7 7–24 –17 -1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik