Serie A: a Samp mínusz kettőről felállva verte meg a Parmát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 19:27
A Sampdoria kétgólos hátrányból felállva 3–2-re megverte idegenben a Parmát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidő nem úgy alakult, ahogyan az a két csapat formája alapján várható lett volna: a Parma az előző öt bajnoki mérkőzésén csak egy pontot szerzett, míg a Samp a legutóbbi öt fordulóban négy győzelmet aratott, a szünetben mégis Gervinhóék vezettek 2–0-ra.

A második játékrészben aztán fordult a kocka, a genovai együttes a gólt és gólpasszt jegyző Fabio Quagliarella vezérletével megfordította az eredményt (2–3), és 1951 óta először szerzett három gólt sorozatban három Serie A-mérkőzésen (az előző két körben az Udinesét 3–1-re, a Cagliarit 3–0-ra intézte el).

Így aztán a Parma továbbra is a leggyengébb formában lévő olasz élvonalbeli csapat a sereghajtó SPAL mellett az elmúlt öt bajnoki meccs eredményeit figyelembe véve – mindkét együttes egy pontot gyűjtött ebben az időszakban –, míg a Sampdoria júliusban a megszerezhető 18 pontból 15-öt bezsebelt.

Fontos megjegyezni, hogy a Parmánál két fiatal magyar labdarúgót is neveztek a mérkőzésre: az egyaránt 18 éves Kosznovszky Márk és Balogh Botond is először volt a meccskeret tagja a Serie A-ban, de a bemutatkozásukra vasárnap még nem került sor.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Parma–Sampdoria 2–3 (Gervinho 18., Bereszynski 40. – öngól, ill. Chabot 48., Quagliarella 69., Bonazzoli 78.)

KÉSŐBB
19.30:
Brescia–SPAL
19.30: Fiorentina–Torino (Tv: Digi Sport2)
19.30: Genoa–Lecce (Tv: Digi Sport3)
19.30: Napoli–Udinese (Tv: Digi Sport1)
21.45: Roma–Internazionale (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐ
21.45:
Juventus–Lazio (Tv: Digi Sport1) – élőben NSO-n!

SZOMBATON
Milan–Bologna 5–1 (Saelemaekers 10., Calhanoglu 24., Bennaszer 49., Rebic 57., Calabria 91., ill. Tomijaszu 44.)
Cagliari–Sassuolo 1–1 (Joao Pedro 63., ill. Caputo 12.)
HellasVerona–Atalanta 1–1 (Pessina 59., ill. D. Zapata 50.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 24 5 4 70–35 +35 77
2. Atalanta 34 21 8 5 94–44 +50 71
3. Internazionale 33 21 8 4 72–34 +38 71
4. Lazio 33 21 6 6 68–35 +33 69
5. Roma 33 17 6 10 61–44 +17 57
6. Milan 34 16 8 10 53–43 +10 56
7. Napoli 33 15 8 10 53–44 +9 53
8. Sassuolo 34 13 9 12 63–58 +5 48
9. Verona 34 11 12 11 42–42 0 45
10. Bologna 34 11 10 13 48–57 –9 43
11. Cagliari 34 10 12 12 49–50 –1 42
12. Sampdoria 34 12 5 17 44–56 –12 41
13. Parma 34 11 7 16 47–50 –3 40
14. Fiorentina 33 9 12 12 41–44 –3 39
15. Torino 33 11 4 18 41–60 –19 37
16. Udinese 33 9 9 15 31–46 –15 36
17. Genoa 33 7 9 17 40–63 –23 30
18. Lecce 33 7 8 18 41–74 –33 29
19. Brescia 33 5 6 22 30–70 –40 21
20. SPAL 33 5 4 24 23–62 –39 19

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
8 órája

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Serie A: gyorsan döntött az Atalanta, kétgólos hátrányból nyert a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 17:22
Ezek is érdekelhetik