Serie A: A Roma tiszteletlen volt velem – Nainggolan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.17. 16:11
null
Nainggolan nem gondolkodott sokat az Inter ajánlatán
Radja Nainggolan, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale középpályása a nyáron 38 millió euróért érkezett az együtteshez. A belga játékos most a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott a transzfer körülményeiről.

Nainggolan közönségkedvenc volt a Románál, az együttes mégis a 30 esztendős középpályás eladása mellett döntött.

„A klub a hátam mögött intézkedett. Nem kizárólag az én hibám volt ez a végkifejlet. Csalódtam néhány döntésben, ami számomra nem elfogadható. Nem mondtak nekem semmit, majd rájöttem, hogy külföldi klubokkal egyezkednek az eladásomról. Csak a pénzt akarták, úgy viselkedtek velem, mint egy nem fontos játékossal” – mondta Nainggolan, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben kereste meg az Inter vezetőedzője, Luciano Spalletti.

„Nem gondolkodtam sokáig az ajánlaton. A kezdeti nehézségekhez képest nagyon jól fogadtak itt. Nagyon jól szervezett klub. Steven Zhang folyton itt van a csapattal, míg a Románál az elnökkel évente egyszer találkoztunk. Szerintem ilyennek kell lennie egy igazi vezetőnek.”

Nainggolant ezúttal az Inter bajnoki esélyeiről kérdezték: „Nagyon erős a Juventus, hét éve folyamatosan bajnokok, de hosszú szezon áll előttük, és még nem volt igazán nehéz mérkőzésük. Nekünk jó formába kell maradnunk, és nem szabad mérkőzéseket veszítenünk.”

A belga középpályás szerint Cristiano Ronaldo érkezése pozitív a bajnokság megítélése szempontjából, de azt is elárulta, hogy szerinte a portugál vagy Lionel Messi-e a jobb játékos.

„Ha közülük kéne választanom, Leót választanám. Cristianónak szüksége van a csapatra, míg Messi néha lecselez 4-5 játékost egymaga. – majd arra a kérdésre is választ adott, hogy ki volt a legjobb, akivel együtt játszhatott – Francesco Tottit most nem számítva, úgy gondolom, Miralem Pjanic. A Juve nélküle nem lenne ugyanaz a csapat.”

Nainggolan az interjú végén elmondta, könnyen meglehet, hogy az Inter lesz az utolsó csapata, mivel nem szeretne már sokáig futballozni.

Legfrissebb hírek

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Emberhátrányban győzött az Inter; linzi meglepetés Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 23:03

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46