Serie A: az otthon szenvedő Roma most a Bolognától kapott ki

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 22:45
null
A Bologna hármat vágott a Romának az Olimpicóban (Fotó:AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában a Bologna 3–2-re legyőzte idegenben a Romát.



A Bologna nem illetődött meg a Stadio Olimpicóban, ezt már a mérkőzés elején megmutatta, a 16. percben ugyanis Riccardo Orsolini góljával előnybe került. Erre ugyan még tudott válaszolni szerencsés találattal a fővárosi alakulat – Stefano Denswill talált a saját kapujába –, ám a 26. percben ismét a vendégek vezettek.

Musa Barrow tizenhatosról leadott lövése megpattant egy római védőn, a labda védhetetlenül vágódott a kapuba. A félidőben 2–1-re vezetett a jó formában lévő Bologna, ám ezzel sem elégedett meg: Barrow a felezőről indult, bevitte a labdát egészen a büntetőterületig, elfektetett egy hazai játékost, és higgadtan a bal alsóba lőtt.

A 72. percben Henrik Mhitarjan fejesével ismét meccsben volt a Roma, ám az egyenlítés nem jött össze, ráadásul kiállították Bryan Cristantét, így a „farkasoknak” maradt a nulla pont és a pocsék hazai forma a Stadio Olimpicóban – a legutóbbi öt hazai meccsükből csak egyet nyertek meg.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Roma–Bologna 2–3
(Denswill 22. – öngól, Mhitarjan 72., ill. Orsolini 16., Barrow 26., 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 17 3 2 43–21 +22 54
2. Internazionale 22 15 6 1 44–18 +26 51
3. Lazio 22 15 5 2 52–20 +32 50
4. Atalanta 22 11 6 5 59–30 +29 39
5. Roma 23 11 6 6 42–30 +12 39
6. Bologna 23 9 6 8 37–36 +1 33
7. Cagliari 22 8 8 6 38–34 +4 32
8. Parma 22 9 5 8 31–29 +2 32
9. Milan 22 9 5 8 23–27 –4 32
10. Verona 22 8 7 7 26–23 +3 31
11. Napoli 22 8 6 8 34–31 +3 30
12. Torino 22 8 3 11 26–39 –13 27
13. Sassuolo 22 7 5 10 36–37 –1 26
14. Fiorentina 22 6 7 9 25–32 –7 25
15. Udinese 22 7 3 12 19–35 –16 24
16. Sampdoria 22 5 5 12 22–37 –15 20
17. Lecce 22 4 7 11 27–42 –15 19
18. Genoa 22 3 7 12 23–43 –20 16
19. Brescia 22 4 3 15 20–41 –21 15
20. SPAL 22 4 3 15 16–38 –22 15

 

Legfrissebb hírek

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.11. 22:09

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57
Ezek is érdekelhetik