Serie A: a Roma a Lecce kiütésével javított a helyzetén

Vágólapra másolva!
2020.02.23. 20:03
null
Gól, gól, gól, gól – a Roma négyet vágott a Leccének (Fotó: AFP)
Az AS Roma 4–0-ra megverte hazai környezetben a kiesés ellen küzdő Leccét az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában vasárnap.

Az egyik csapat hárommeccses győzelmi sorozattal, a másik zsinórban három vereséggel a háta mögött várta a találkozót. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az első állítás volt igaz a Leccére és a második a Romára az összecsapást megelőzően.

Ezen a mérkőzésen „helyreállt a világ rendje”, a Roma négy gólt szerezve hozta a kötelezőt, és megszilárdította ötödik helyét a tabellán. A „farkasoknál” Edin Dzeko és Henrih Mhitarjan gólt és gólpasszt is jegyzett, utóbbi futballista bajnoki meccsen legutóbb 2019 februárjában, még az Arsenal játékosaként jegyzett gólt és asszisztot is.

A Roma a következő fordulóban a Cagliarihoz látogat, míg a Lecce a fővárosiak egyik közvetlen vetélytársát, a BL-nyolcaddöntős Atalantát fogadja.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ

Roma–Lecce 4–0 (Ünder 13., Mhitarjan 37., Dzeko 69., Kolarov 80.)

Korábbi eredmény
Genoa–Lazio 2–3
(Cassata 57., Criscito 90. – 11-esből, ill. Marusics 2., Immobile 51., Cataldi 71.)

A vasárnapi programból az Atalanta–Sassuolo, a Verona–Cagliari, az Internazionale–Sampdoria és a Torino–Parma mérkőzést a koronavírus miatt elhalasztották.

Szombati eredmények
SPAL–Juventus 1–2 (Petagna 70., ill. Ronaldo 39., Ramsey 61.)
Bologna–Udinese 1–1 (Palacio 91., ill. Okaka Chuka 33.)
Fiorentina–Milan 1–1 (Pulgar 85. – 11-esből, ill. Rebic 57.)

Pénteken játszották
Brescia–Napoli 1–2 (Chancellor 26., ill. Insigne 49. – 11-esből, Fabián Ruiz 54.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 19 3 3 48–24 +24 60
2. Lazio 25 18 5 2 58–23 +35 59
3. Internazionale 24 16 6 2 49–22 +27 54
4. Atalanta 24 13 6 5 63–32 +31 45
5. Roma 25 12 6 7 47–32 +15 42
6. Napoli 25 10 6 9 39–35 +4 36
7. Milan 25 10 6 9 27–32 –5 36
8. Verona 24 9 8 7 28–24 +4 35
9. Parma 24 10 5 9 32–30 +2 35
10. Bologna 25 9 7 9 38–40 –2 34
11. Cagliari 24 8 8 8 38–36 +2 32
12. Sassuolo 24 8 5 11 38–39 –1 29
13. Fiorentina 25 7 8 10 32–35 –3 29
14. Torino 24 8 3 13 27–43 –16 27
15. Udinese 25 7 6 12 21–37 –16 27
16. Lecce 25 6 7 12 32–49 –17 25
17. Sampdoria 24 6 5 13 25–43 –18 23
18. Genoa 25 5 7 13 29–46 –17 22
19. Brescia 25 4 4 17 22–46 –24 16
20. SPAL 25 4 3 18 19–44 –25 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik