Serie A: a Milan még nem szerzett ennyi gólt a szezonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.28. 22:46
null
Niang két góllal és egy assziszttal segítette csapatát (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Milan 4–1-re legyőzte hazai pályán a súlytalan Sampdoriát. M’Baye Niang két gólja mellett egy gólpasszt is adott az összecsapáson, a genovaiak csak a hajrában szépítettek.

 

Középmezőnybeli helyezése ellenére nem sok ellenállást tanúsított a Sampdoria a San Siróban, a Milan gólzáporos győzelmét pedig megalapozta, hogy a hazaiak már a meccs elején meg tudták szerezni a vezetést.

Pedig az első fél percben még a Samp szerezhette volna meg a vezetést, amikor az elmúlt hetekben remeklő Gianluigi Donnarumma röviden rúgta előre a labdát, Roberto Soriano lecsapott, de távoli lövése után a kapus javította a hibáját. M’Baye Niang volt a meccs főszereplője, aki a 16. percben előkészítőként jeleskedett, beadása után a már nem először lemaradó genovai védők között Giacomo Bonaventura passzolt a hálóba. 1–0

Az állandósuló hazai fölény mellett nem volt meglepetés, hogy a Milan még a szünet előtt növelte előnyt: Bonaventurát buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt Niang a léc alá vágta (a bajnokságban ez volt az első gólja a Milan mezében). Az ezúttal középen játszó francia támadó ráadásul a második félidő elején is villant, amikor elképesztő gyorsasággal csapott le Emiliano Viviano kigurítására, majd higgadtan a kapuba helyezett. 3–0

Egyoldalú volt a mérkőzés, és a legszebb gól még hátra volt: a 79. percben Alessio Cerci beadását a Niang helyére beálló Luiz Adriano vette mellre, majd estébe a kapuba lőtt. 4–0

Bonaventura szabadrúgásból növelte kis híján a különbséget, Carlos Bacca ziccerénél Viviano pedig még épp időben kapta el a labdát a gólvonal előtt, a hajrában mégis szépítettek a vendégek, Andrea Poli fölösleges kézimunkája és egy könnyű síppal befújt tizenegyes után Eder helyezett a hálóba.
A Milan 4–1-re nyert, először szerzett több mint három gólt a bajnokságban, és jelenleg az 5. a tabellán.

A forduló nyitó mérkőzésén a Bologna először szenvedett vereséget azóta, hogy a játékosként világbajnoki ezüstérmes, háromszoros BEK/BL-győztes Roberto Donadoni vette át a csapat irányítását Delio Rossitól. A piros-kékek 2–0-s vereséget szenvedtek a Torino vendégeként, a „bikák” Andrea Belotti és Giuseppe Vives góljával nyertek. Donadonival korábban három meccsen hét pontot szerzett a vendégcsapat.

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

Milan–Sampdoria 4–1 (Bonaventura 16., Niang 38. – 11-esből, 49., L. Adriano 79., ill. Eder 87. – 11-esből)
KORÁBBAN
Torino–Bologna 2–0 (Belotti 75., Vives 92.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 13 9 3 1 16–7 +9 30
2. Napoli 13 8 4 1 24–8 +16 28
3. Fiorentina 13 9 1 3 26–11 +15 28
4. Roma 13 8 3 2 29–15 +14 27
5. Milan 14 7 2 5 19–18 +1 23
6. Sassuolo 13 6 4 3 15–12 +3 22
7. Juventus 13 6 3 4 17–11 +6 21
8. Torino 14 6 3 5 20–18 +2 21
9. Lazio 13 6 1 6 17–21 –4 19
10. Atalanta 13 5 3 5 13–15 –2 18
11. Chievo 13 4 4 5 16–13 +3 16
12. Sampdoria 14 4 4 6 20–22 –2 16
13. Genoa 13 4 4 5 14–17 –3 16
14. Palermo 13 4 3 6 13–17 –4 15
15. Udinese 13 4 3 6 11–15 –4 15
16. Empoli 13 4 3 6 15–20 –5 15
17. Bologna 14 4 1 9 13–19 –6 13
18. Frosinone 13 3 2 8 11–22 –11 11
19. Verona 13 6 7 8–21 –13 6
20. Carpi 13 1 3 9 11–26 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik