Serie A: a Milan lefocizta a szenvedő Intert a derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.31. 20:35
null
A Milan Alex góljával szerezte meg a vezetést a derbin (Fotó: Reuters)
A Serie A 22. fordulójában a városi derbin a Milan simán, 3–0-ra legyőzte az Internazionalét.

Az első félidőben némileg aktívabb volt az Internazionale, ám Roberto Mancini csapata igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, ennek meg is lett a böjtje, a Milan ugyanis a 35. percben megszerezte a vezetést. Honda Keiszuke adta be a labdát jobb szélről, Alex pedig – aki felment a támadással – néhány méterről a kapu jobb sarkába fejelt (1–0).

Ez a gól volt az első fejes gól, amelyet az Inter a jelenlegi szezonban kapott.

A második félidő közepén (a 70. percben) a vendégek tizenegyeshez jutottak, miután Alex egy gólhelyzet után a kipattanónál lerántotta Mauro Icardit Antonio Damato játékvezető szerint. Maga a sértett állt a labda mögé, de pontatlan volt – noha Gianluigi Dunnarumma a másik irányba vetődött –, és a lövés a bal oldali kapufán csattant, így maradt az 1–0.

A Milan szinte rögtön büntetett, három perccel később M'Baye Niang középre adta a labdát, a berobbanó Carlos Bacca pedig a lemaradó Miranda mellől ballal, kapásból a bal felső sarokba lőtt (2–0).

Az Inter teljesen összeomlott, a 77. percben jött is a kegyelemdöfés: ekkor Niang ünnepelhetett. A francia támadó egy kontra végén remek labdát kapott Giacomo Bunaventurától, elsőre még nagyot védett lábbal Samir Handanovic, ám a kapus pechére a labda visszapattant Niang elé, aki másodszor már nem hibázott, és a kapuba emelt (3–0).

Az összecsapás jegyzőkönyvéhez hozzátartozik, hogy a játékvezető a 49. percben túlságosan heves reklamálása miatt elküldte a kispadról Mancinit, a fekete-kékek vezetőedzőjét.

A Milan meglepően simán, 3–0-ra legyőzte az Intert, amely így maradt a tabella negyedik helyén, míg Szinisa Mihajlovics gárdája a hatodik.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ

Milan–Internazionale 3–0 (Alex 35., Bacca 73., Niang 77.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 22 15 5 2 50–19 +31 50
2. Juventus 22 15 3 4 42–15 +27 48
3. Fiorentina 22 13 3 6 39–21 +18 42
4. Internazionale 22 12 5 5 26–17 +9 41
5. Roma 22 10 8 4 40–25 +15 38
6. Milan 22 10 6 6 32–25 +7 36
7. Sassuolo 22 8 9 5 26–24 +2 33
8. Lazio 22 9 5 8 29–30 –1 32
9. Empoli 22 9 5 8 28–31 –3 32
10. Bologna 22 9 2 11 27–29 –2 29
11. Torino 22 7 6 9 27–28 –1 27
12. Chievo 22 7 6 9 27–30 –3 27
13. Atalanta 22 7 6 9 22–25 –3 27
14. Palermo 22 7 4 11 24–35 –11 25
15. Udinese 22 7 4 11 19–35 –16 25
16. Genoa 22 6 6 10 24–27 –3 24
17. Sampdoria 22 6 5 11 33–39 –6 23
18. Carpi 22 4 7 11 21–37 –16 19
19. Frosinone 22 4 4 14 23–48 –25 16
20. Verona 22 11 11 14–33 –19 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik