Serie A: a brutális belépő után jött a VAR, de a piros lap elmaradt – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.24. 14:35
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában a Sampdoria hazai pályán, Fabio Quagliarella tizenegyesből szerzett góljának köszönhetően 1–0-ra legyőzte a Cagliarit. A mérkőzés emellett egy borzasztó játékvezetői ítéletről marad igazán emlékezetes…

A mérkőzés 33. percében Alessandro Deiola nagyon csúnyán megtaposta Dennis Praet lábát. Az élete első élvonalbeli mérkőzését vezető Luca Massimi először sárga lapot adott a védőnek, majd rövid tanakodás után a videobíró segítségét kérte. Annak ellenére, hogy a felvételeken meglehetősen egyértelműnek látszik az eset, a játékvezető zsebéből nem került elő a piros lap, Deiola maradhatott a pályán.Luca Massimi először sárga lapot adott a védőnek, majd rövid tanakodás után a videobíró segítségét kérte. Annak ellenére, hogy a felvételeken meglehetősen egyértelműnek látszik az eset, a játékvezető zsebéből nem került elő a piros lap, Deiola maradhatott a pályán.

Az elmaradt piros lap

A mérkőzést ennek ellenére is meg tudta nyerni a Sampdoria, Fabio Quagliarella tizenegyesből szerzett góllal döntötte el a három pont sorsát.

Quagliarella gólja

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ

Sampdoria–Cagliari 1–0 (Quagliarella 66. – 11-esből)

KÉSŐBB
15.00:
Chievo–Genoa (Tv:Digi Sport2)
15.00:Bologna–Juventus (Tv:Digi Sport1)
15.00:Sassuolo–SPAL
18.00:Parma–Napoli (Tv:Digi Sport2)
20.30:Fiorentina–Internazionale (Tv:Digi Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Torino–Atalanta 2–0(Izzo 42., Falque 46.)
Frosinone–Roma 2–3(Ciano 5., Pinamonti 80., ill. Dzeko 30., 95. Lo. Pellegrini 31.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Milan–Empoli 3–0(Piatek 49., Kessié 51., Castillejo 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 21 3 52–15 +37 66
2. Napoli 24 16 5 3 42–18 +24 53
3. Internazionale 24 14 4 6 34–17 +17 46
4. Milan 25 12 9 4 38–22 +16 45
5. Roma 25 12 8 5 49–33 +16 44
6. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
7. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
8. Lazio 24 11 5 8 33–27 +6 38
9. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
10. Fiorentina 24 8 11 5 37–26 +11 35
11. Sassuolo 24 7 9 8 34–39 –5 30
12. Parma 24 8 5 11 25–33 –8 29
13. Genoa 24 7 7 10 32–41 –9 28
14. Cagliari 25 5 9 11 21–36 –15 24
15. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
16. SPAL 24 5 7 12 21–36 –15 22
17. Empoli 25 5 6 14 30–48 –18 21
18. Bologna 24 3 9 12 19–37 –18 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
20. Chievo 24 1 9 14 19–48 –29 9
Legfrissebb hírek

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 22:42
Ezek is érdekelhetik