nemzetisport.hu 2017.09.19 22:45 Frissítve: 2017.09.19 23:24

Serie A: a Bologna parancsolt megálljt az Internek

Nem bírt egymással a Bologna és az Inter: a két csapat 1–1-re végzett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Az Inter nagy csatában harcolta ki az egy pontot a Bologna vendégeként (Fotó: AFP)

 

Magabiztosan és jó formában várhatta a bolognai kirándulást az Inter, amely négy győzelemmel rajtolt a Serie A 2017–2018-as kiírásában. Az ellenfél ráadásul a Bologna volt, amely az előző két bajnokiját elbukta, így minden adva volt ahhoz, hogy a fekete-kékek átvegyék a vezetést a táblázaton.

A hazaiaknál Roberto Donadoni három helyen változtatott a Fiorentina elleni kezdőhöz képest – Nagy Ádám sajnos ezúttal is csak kispados volt –, ez pedig telitalálatnak bizonyult a korábbi olasz szövetségi kapitány részéről.

Bár a vendégek kezdtek jobban, hiába birtokolta többet a labdát Luciano Spalletti együttese, több helyzete a hazai csapatnak volt, amely a 32. percben nagyszerű góllal szerezte meg a vezetést: Simone Verdit ketten sem tudták lerántani, az olasz támadó ezt kihasználva 24 méterről leadott remek lövéssel juttatta előnyhöz csapatát – a labda védhetetlenül csapódott a jobb sarokba (1–0).

 

Az Inter támadójátékából hiányzott az előző fordulókban látott élesség, a vendégek szerencséjére a 76. percben Marco Di Bello játékvezető egy elég könnyű síppal befújt tizenegyest ítélt a csapatnak: Ibrahima Mbaye egyensúlyát elvesztve Éder után kapott, akinek több sem kellett, és a szenegáli védőhöz hasonlóan a földre került. A megítélt büntetőt Mauro Icardi végezte el, és lőtt magabiztosan a kapuba (1–1). Az argentin támadó az előző szezonhoz hasonlóan hat gólt szerzett az első öt bajnoki fordulóban.

A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódott lehetőség a három pont megszerzésére, azonban egyik fél sem tudott élni vele, így az Inter az új idényben először könyvelhetett el pontvesztést. Bár a milánói gárda így is az élre ugrott, a szerdán pályára lépők közül a Juventus és a Napoli – sőt, nagy különbségű győzelemmel akár a nápolyiak ellen játszó Lazio – is megelőzheti Spalletti csapatát.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Bologna–Internazionale 1–1
(Verdi 32., ill. Icardi 77. – 11-esből)
Szerdán
18.00: Benevento–Roma (Tv: Digi Sport1)
20.45: Atalanta–Crotone
20.45: Cagliari–Sassuolo
20.45: Genoa–Chievo
20.45: Hellas Verona–Sampdoria
20.45: Juventus–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
20.45: Lazio–Napoli (Tv: Digi Sport3)
20.45: Milan–SPAL
20.45: Udinese–Torino

AZ ÁLLÁS
  1. Internazionale 5 4 1 11–2   +9  13
  2. Napoli 4 4 15–2 +13  12
  3. Juventus 4 4 13–3 +10  12
  4. Lazio 4 3 1 9–4   +5  10
  5. Milan 4 3 1 8–6   +2    9
  6. Torino 4 2 2 7–3   +4    8
  7. Sampdoria 3 2 1 6–4   +2    7
  8. Fiorentina 4 2 2 8–6   +2    6
  9. Roma 3 2 1 5–3   +2    6
10. Cagliari 4 2 2 4–5   –1    6
11. Bologna 5 1 2 2 4–7   –3    5
12. Atalanta 4 1 1 2 4–6   –2    4
13. Chievo 4 1 1 2 4–7   –3    4
14. SPAL 4 1 1 2 3–6   –3    4
15. Udinese 4 1 3 5–7   –2    3
16. Genoa 4 1 3 4–8   –4    1
17. Sassuolo 4 1 3 2–8   –6    1
18. Crotone 4 1 3 0–6   –6    1
19. Verona 4 1 3 1–11 –10    1
20. Benevento 4 4 1–10   –9    0

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.09 20:35:49

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A szlovén kapus eszén nem tudtak túljárni a Juventus támadói • 44 bajnokin át tartó torinói sorozat ért véget.

2017.12.01 20:08:10

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Elhozta délről a három pontot a Juventus, ráadásul a győztes gólt a „hűtlen” támadó szerezte.

2017.11.14 16:54:19

Olasz labdarúgás MAROSI GERGELY

Közel 45 millió olasz még nem láthatott ilyet. Ez a gödör alja, vagy elhúzódó futballválságra kell készülni?

2017.11.14 07:03:08

Olasz labdarúgás CS. Z.

Az olasz nyelven publikáló magyar futballelemző a calcióról és a taktikáról.

2017.11.13 14:17:57

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

Az elfelejtett futballcsillag, Domenico D’Alberto végül a Szürketaxiban találta meg a helyét.