Serie A: kiütéses Roma-siker a nyitányon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 19:56
A Roma 4–0-ra legyőzte az Udinesét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) nyitó mérkőzésén. Mind a négy találat az utolsó fél órában esett.

Az előző szezonban harmadik Roma és az éppen csak benn maradó Udinese összecsapásával kezdődött a Serie A új kiírása. A „farkasok" gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, a vendégek kapusának, Orestis Karnezisnek rengeteg dolga volt a mérkőzés során.

Az első helyzetre a 10. percig kellett várni, amikor a Roma új szerzeménye, Bruno Peres távolról lőtt kapura, Karnezis azonban résen volt. A félidő legnagyobb helyzetét öt perccel később hagyta ki a Roma, gyors bedobás után Mohamed Szalah tette be középre a labdát, amelyet Edin Dzeko négy méterről kapu fölé lőtt. A bosnyák támadó végig aktívan futballozott, szinte az összes Roma-támadásban benne volt.

A második játékrészben eggyel magasabb fokozatra kapcsolt a hazai csapat, amely a 48. percben újabb hatalmas lehetőséget hagyott ki: Szalah ment el szép csellel a jobb szélen, külsővel beadta a labdát, az érkező Radja Nainggolan pedig a kapu torkából fölé lőtt.

Az 57. percben Luciano Spalletti beküldte Diego Perottit, ami nyerő húzásnak bizonyult, nyolc perccel később ugyanis Dzekót vágta fel (?) a tizenhatoson belül Danilo, a megítélt büntetőt pedig a csereként beálló Perotti gólra váltotta (1–0).

Tíz perccel később újabb büntetőhöz jutott a Roma, Perotti pazar kiugratását követően Szalah elvitte a labdát Karnezis és Badu mellett, utóbbi fellökte az egyiptomit, Perotti pedig ezúttal sem hibázott, magabiztosan a kapu jobb oldalába lőve a tizenegyest (2–0).

A mérkőzés a 82. percben eldőlt: Nainggolan bravúros mozdulattal, becsúszva tette középre a labdát, és Dzeko közelről a hálóba továbbított (3–0).

A kegyelemdöfést az egész meccsen nagyszerűen játszó Szalah adta meg. Perotti középre ívelt, és bár Szalah fejesét még védte a kapus, a kipattanót az egyiptomi szélső a hálóba pofozta (4–0).

A Roma – amely zsinórban 18. bajnokiján maradt veretlen – győzelemmel kezdte a bajnokságot, és készülhet a Porto elleni BL-playoff visszavágójára.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ

Roma–Udinese 4–0
(D. Perotti 65., 75. – mindkettőt 11-esből, Dzeko 82., Szalah 84.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik