Roma: Mhitarjan a londoni fizetése felét sem kapja meg

MTI MTIMTI MTI
2019.09.10. 17:23
null
Mhitarjan hétvégén épp Olaszország ellen bizonyíthatott a válogatottban (Fotó: AFP)
Az örmény Henrih Mhitarjan annak ellenére sem gondolkozott a nyári klubváltáson, hogy a Roma labdarúgócsapatában sokkal kevesebbet keres, mint előtte az Arsenalnál.

 

A középpályás az átigazolási időszak utolsó napján, kölcsönbe került az angol fővárosból az olaszba, de a jelentős fizetéscsökkentés ellenére sem gondolkozott azon, hogy elfogadja a rómaiak hívását.

„Az ügynököm telefonált, én pedig jönni akartam, mert nagyszerű lehetőségnek tartottam. Nem is beszéltünk a fizetésről” – jelentette ki keddi bemutatásakor a játékos.

Mhitarjan sajtóhírek szerint hárommillió eurót keres majd Rómában – a bónuszoknak köszönhetően további egymilliót kaphat –, ami kevesebb mint a fele az angliai bérének.

A 30 éves örmény labdarúgó 2016-ban a Borussia Dortmundtól szerződött a Manchester Unitedhez, majd onnan tavaly januárban került az Arsenalhoz. A londoniaknál másfél szezon alatt 39 bajnokin kapott lehetőséget, ezeken nyolc gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
15 órája

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
20 órája

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:31

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik