Roma: két eltűnt gyermek megtalálásában segítettek az igazolások

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 08:23
Tizenegy játékost szerződtetett a nyári átigazolási időszakban az olasz élvonalbeli AS Roma. A fővárosi klub ráadásul egy nemes kezdeményezéssel eltűnt gyermekekre hívta fel a figyelmet minden transzfer bejelentésekor. Ennek (is) köszönhetően két fiatalt megtaláltak a szakszervezetek.

Mint ismert, a Roma július elején bejelentette, a nyáron minden átigazolási bejelentésekor eltűnt gyermekekre igyekszik felhívni a figyelmet szerte a világon.

Úgy tűnik, a kezdeményes sikeres volt. A „farkasok” a hivatalos honlapján számoltak be arról, hogy a közelmúltban két, a felhívásaikban szereplő gyermeket találtak meg a hatóságok. Tizenkét napnap ezelőtt Belgiumban egy kilencéves kisfiú került elő, miután megjelent a fotója a Davide Zappacosta érkezéséről készült posztban, korábban pedig egy kamaszkorú lányt találtak meg Londonban. Mindkét gyermek jól van.

„Reméljük, még több, a Roma videóiban szereplő gyermeket sikerül épségben megtalálni. Roppant fontos a Romával meglévő együttműködésünk” – idézi az olasz klub Caroline Humert, az eltűnt és bántalmazott gyermekek biztonságáért felelős nemzetközi szervezet (ICMEC) igazgatóját. bejelentette, a nyáron minden átigazolási bejelentésekor eltűnt gyermekekre igyekszik felhívni a figyelmet szerte a világon.

Úgy tűnik, a kezdeményes sikeres volt. A „farkasok” a hivatalos honlapján számoltak be arról, hogy a közelmúltban két, a felhívásaikban szereplő gyermeket találtak meg a hatóságok. Tizenkét napnap ezelőtt Belgiumban egy kilencéves kisfiú került elő, miután megjelent a fotója a Davide Zappacosta érkezéséről készült posztban, korábban pedig egy kamaszkorú lányt találtak meg Londonban. Mindkét gyermek jól van.

„Reméljük, még több, a Roma videóiban szereplő gyermeket sikerül épségben megtalálni. Roppant fontos a Romával meglévő együttműködésünk” – idézi az olasz klub Caroline Humert, az eltűnt és bántalmazott gyermekek biztonságáért felelős nemzetközi szervezet (ICMEC) igazgatóját.

Login on Twitter

Welcome back to Twitter. Sign in now to check your notifications, join the conversation and catch up on Tweets from the people you follow.



 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik