Roma: helikopter, privát strand – kiakadtak Gervinho igényein

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 14:29
null
Gervinho nem aprózta el (Forrás: Telegraph)
Mégsem igazol Gervinho a Serie A-ban szereplő AS Roma csapatától az Egyesült Arab Emírségekbe, miután az al-Dzsazíra vezetősége nem találta elfogadhatónak a támadó igényeit – írja a La Gazzetta dello Sport.  

 

Az elefántcsontparti Gervinho nem finomkodott, a tárgyalások során egy helikoptert és egy privát strandot próbált szerződésébe foglaltatni a fizetése mellé. Emellett kért lakhatási lehetőséget családtagjainak és rendszeres repülőjegyeket a hazájába, Elefántcsontpartra. Igényeit felháborítónak találták.

Az eredeti tervek szerint az al-Dzsazíra 13 millió eurót fizetett volna az AS Romának, ahol a legutóbbi két szezont töltötte az Arsenal korábbi futballistája. A két klub már mindenben megegyezett egymással.

Az üzlet meghiúsulásával a 28 éves Gervinho továbbra is átadólistán marad, de várhatóan a „farkasokkal” kezdi meg a felkészülést július 5-én. Szerződése 2018-ig köti a római klubhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik