M. D. 2020.04.19 12:22

Roma: „Be nem teszem a lábam az edzőközpontba” – Totti néha a sírás határán

Meglehetősen őszintén vallott visszavonulásának körülményeiről és szeretett klubjához fűződő jelenlegi viszonyáról Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgója az egykori válogatottbeli csapattársával, Luca Tonival folytatott Instagram Live beszélgetése során.

 

Francesco Totti nem jó szájízzel távozott az AS Romától (Fotó: AFP)

 

Francesco Totti 2017-ben, 40 évesen döntött úgy, hogy befejezi profi pályafutását, miután az AS Roma vezetősége 25 évnyi szolgálat után nem hosszabbította meg a szerződését. Az olasz válogatottal 2000-ben Eb-ezüstérmet, hat évvel később világbajnoki címet nyerő Totti elmondta, szívesen folytatta volna még a játékot, de bölcsebb döntésnek látta szögre akasztani a stoplist.

„Nem akartam befejezni a futballt. Miért is kellett volna? Fizikailag jó állapotban voltam – mondta Totti. – Ezalatt nem azt értem, hogy mindig játszani szerettem volna, vagy hogy megpróbáljam ráerőltetni valakire, hogy küldjön fel a pályára, de boldog lettem volna, ha az öltözőben a csapat része maradhatok, segíthetek az edzői stábnak a nehéz pillanatokban, átadhatom a fiatal játékosoknak a tapasztalatomat. Akármikor beálltam csereként, a stadion lázba jött, és ez az atmoszféra mindenkinek segített.”

„Nem akartam lerombolni a Románál eltöltött időszakomat azzal, hogy elmegyek máshová egy évre, ezért inkább visszavonultam. Nem vagyok hülyegyerek, tudom, hogy egyszer minden véget ér, a probléma az, hogy néhányan azt mondták nekem, én dönthetek a jövőmről, aztán mégis sarokba szorítottak. Dühös voltam, mert a lábamat is levágtam volna a Romáért” – folytatta Totti.

Miután felhagyott a profi futballal, a legendás labdarúgó a Roma igazgatóságában vállalt munkát, ahonnan 2019 júniusában viharos körülmények között távozott, mert úgy érezte, hogy semmibe sincs beleszólása, és szándékosan kihagyták a döntésekből. Totti és James Pallotta tulajdonos viszonya azóta sem rendeződött...

„Nézd, amíg a jelenlegi helyzet nem változik, nem teszem be a lábam a Trigoriába (az AS Roma edzőközpontja – a szerk.) – mondta Totti Toninak a beszélgetésük során. – Minden alkalommal, amikor Cristiant (Totti fia) edzésre viszem, a kapun kívül maradok. Az autóban ülve néha a sírás határán gondolkodom azon, hogy harminc itt eltöltött év után nem tudok ott lenni az edzőpályán. A régi barátok kijönnek és üdvözölnek. A fiam időről időre megkér, hogy menjek be, és nézzem meg, ahogy játszik, de nem vagyok rá képes. Megsemmisítene.”

Februári hírek szerint egyébként nem sokáig tart már a „jelenlegi helyzet”, a Friedkin Group befektetőcsoport ugyanis 750-780 millió euróért hamarosan megvásárolhatja a római futballklubot Pallottától.

2020.05.28 22:20:45

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Ha létezik jelképe a karakteres csapatoknak, akkor a 2010-es Internazionale jellemét leginkább Mourinho és Materazzi parkolóbeli ölelésével illusztrálhatjuk.

2020.05.19 10:42:31

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

Az Atalanta szárnyalása után a környéket fokozottan sújtó koronavírus-járvány keserves időszakot hozott a helyieknek

2020.04.11 16:17:05

Olasz labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Az Oscar-díjas Asif Kapadia különleges szemszögből mutatja be az argentin klasszis szárnyalását és bukását.

2020.03.26 21:53:51

Olasz labdarúgás I. SZ.

Százöt évvel ezelőtt az olaszok hadüzenete fosztotta meg a klubot a bajnoki cím lehetőségétől.

2020.03.08 20:17:51

Olasz labdarúgás T. I.

A torinói együttes a második félidőben taktikailag fölébe nőtt milánói riválisának a koronavírus miatt zárt kapussá tett rangadón.