Roma: azért maradt a börtönben, hogy találkozhasson Tottival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 11:55
null
Elképesztő – volt, aki Totti miatt maradt a kelleténél tovább a börtönben (Fotó: AFP)
Hamarosan kiadja önéletrajzát az AS Roma korábbi játékosa, a klubot utánpótláskorától kezdve több mint 28 éven át szolgáló Francesco Totti. Ezzel kapcsolatban osztotta meg pályafutása egyik érdekes sztoriját még a bemutató előtt. Nem mondunk új információt azzal, ha kijelentjük, hihetetlen népszerűségnek örvend Olaszországban, azt azonban nem gondoltuk volna, hogy valaki csak miatta meghosszabbítja tartózkodását a börtönben…

 

Az eset még 2006 decemberében történt, amikor a Róma északkeleti részén fekvő Rebibbiában található egyik börtönbe látogatott a világbajnok, hogy segítsen jótékonysági célra pénzt gyűjteni.

Az egyik rabnak Totti érkezése előtt egy héttel lejárt a büntetése, ám megbeszélte a börtönigazgatóval, hogy a klasszis futballista látogatásáig maradhat az intézményben.

„Ha még száz évig élnék, akkor sem lenne még egy ilyen esélyem arra, hogy olyan fényképem legyen, amelyen Totti mellett állok…” – mondta az elítélt, aki találkozhatott kedvencével.

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
8 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
20 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31
Ezek is érdekelhetik