Roma: az utolsó pillanatban lecsapnának az Arsenal támadójára

T. I.T. I.
2019.09.02. 07:19
null
Mhitarjant az AS Roma vinné (Fotó: AFP)
Távozhat – igaz, egyelőre csak kölcsönben – az Arsenal örmény támadó középpályása Henrih Mhitarjan – számolt be a Sky Sports. A 30 esztendős labdarúgó iránt az AS Roma érdeklődik.


Az átigazolási időszak hajrájában Rómában köthet ki Henrih Mhitarjan. A futballista a 2019–2020-as idényben csak a Newcastle United elleni bajnokin kezdett az Arsenalban, az azóta eltelt három fordulóban összesen 27 percnyi játéklehetőséget kapott.

Mhitarjan 2016 nyarán hagyta el a Borussia Dortmundot, ahol abszolút alapembernek számított, 90 bajnokin 23 gólt szerzett, trófeát viszont nem tudott nyerni. Ezt követően került Angliába, ahol előbb a Manchester United, majd az Arsenal futballistája lett. Érdekesség, hogy jelen állás szerint mindkét klubnál ugyanannyi, 39 bajnoki mérkőzésen lépett pályára – igaz az Arsenalban nyolc gólt is lőtt, szemben a Unitednél elért öttel.

A Sky Sports információit több olasz lap is megerősítette, hozzátéve, hogy a Roma nincs könnyű helyzetben: Mhitarjan heti 200 ezer fontos fizetése ugyanis meghaladja az anyagi lehetőségeit.

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
22 órája

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Álvarez az Arsenalé sem lesz? Elsőre visszautasította Arteta megkeresését

Angol labdarúgás
2026.08.29. 13:55

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58