A Roma az Atalantát is elsöpörte a bajnokságban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 20:40
null
Gervinho is betalált az Atalanta ellen (Fotó: Reuters)
A Serie A 33. fordulójában az AS Roma hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atalantát, így zsinórban a hetedik bajnoki mérkőzését is meg tudta nyerni. A mérkőzésen Taddei, Ljajics és Gervinho volt eredményes hazai oldalról, míg a vendégek szépítő gólját Migliaccio szerezte fejjel.

A Roma ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő az első félidőben, az Atalanta az első húsz percben a saját térfelét is alig-alig tudta átlépni. Ennek meg is lett az eredménye, mert a hazai pályán játszó fővárosiak már a 13. percben megszerezték a vezetést. Dodo kapott labdát a bal oldalon, amit valahogy még vissza tudott kanalazni középre az alapvonal közeléből, Fransesco Totti nem tudott játékba avatkozni, végül Rodrigo Taddei lőtt 16 méterről a kapu bal oldalába. 1–0

A vendégek a félidő második részében több támadást is végig tudtak vinni, de igazán negy helyzetbe nem kerültek, míg a Roma a szünet előtt megduplázta előnyét. Totti emelt remek ütemben Daniele De Rossi elé, ő önzetlenül kiszolgálta Adem Ljajicsot, aki hét méterről a kapu közepébe lőtt. 2–0

A második félidő elején az Atalanta gyorsan szépíthetett volna, Germán Denisnek két cselt követően már csak az üres kapuba kellett volna lőnie, de De Rossi a semmiből ott termett, és hatalmasat mentett az ötös vonalánál. A Roma gyorsan vissza is tért az első félidőben látott játékához, és jóval többet birtokolta a labdát az ellenfelénél, majd a 63. percben újabb gólt szerzett. Totti sarkazását követően Ljajics ugratta ki Gervinhót a leshatáron, aki ezt követően tizenegy méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 3–0

Tottiék közel álltak ahhoz, hogy még több gólt szerezzenek, de Ljajics lövését követően a bal oldali kapufa mentett, míg Gervinho hatalmas ziccerben képes volt öt méterről a kapu mellé lőni senkitől sem zavartatva. Az Atalanta nem sokkal később a semmiből szépített, Yohan Benalouane jobb oldali beadását követően Giulio Migliaccio fejelt a jobb alsó sarokba 11 méterről. 3–1

Több gól már nem született, a Roma sima győzelmet aratott, és továbbra is üldözi az éllovas Juventust.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



OLASZORSZÁG, SERIE A
33. FORDULÓ
AS Roma–Atalanta 3–1 (Taddei 13., Ljajics 44., Gervinho 63., ill. Migliaccio 78.)
Sassuolo–Cagliari 1–1
(Zaza 36., ill. Ibraimi – 11-esből 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 32 27 3 2 69–22 +47 84
2. Roma 33 24 7 2 68–19 +49 79
3. Napoli 32 19 7 6 59–33 +26 64
4. Fiorentina 32 16 7 9 51–34 +17 55
5. Internazionale 32 12 14 6 51–35 +16 50
6. Parma 32 13 11 8 52–41 +11 50
7. Lazio 32 13 9 10 42–40 +2 48
8. Verona 32 14 4 14 47–52 –5 46
9. Atalanta 33 14 4 15 38–44 –6 46
10. Torino 32 12 9 11 47–41 +6 45
11. Milan 32 12 9 11 49–44 +5 45
12. Sampdoria 32 11 8 13 40–45 –5 41
13. Genoa 32 10 9 13 35–41 –6 39
14. Udinese 32 11 5 16 35–44 –9 38
15. Cagliari 33 7 12 14 31–45 –14 33
16. Chievo 32 7 6 19 26–47 –21 27
17. Bologna 32 5 12 15 26–50 –24 27
18. Livorno 32 6 7 19 34–60 –26 25
19. Sassuolo 33 6 7 20 32–62 –30 25
20. Catania 32 4 8 20 24–57 –33 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik