Roma: Ashley Cole mellett a fiatal amerikai is érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 23:13
Olasz lapértesülések szerint az angol Ashley Cole és az amerikai DeAndre Yedlin is a Roma labdarúgócsapatába igazolhat.

Ashley Cole szerződése lejárt a Chelsea-nél, így szabadon igazolható. A 33 éves balhátvéd a Sky Sport Italia szerint már lefoglalta repülőjegyét, és hétfőn Rómába érkezik orvosi vizsgálatra. Jonathan Barnett, Cole ügynöke a BBC-nek annyit árult el, hogy több klub is érdeklődik ügyfele iránt, és jelenleg csak külföldi egyesületekkel tárgyalnak.

A másik, azaz a jobb oldalra is érkezhet új ember a „farkasokhoz”, a La Gazzetta dello Sport ugyanis úgy tudja, hogy DeAndre Yedlin szerződtetése gyakorlatilag már megtörtént. A 20 éves játékos tagja volt az Egyesült Államok világbajnoki keretének, és Portugália, valamint Belgium ellen is meggyőző teljesítményt nyújtott.

A Seattle Sounders futballistája 92 ezer dollárt keres évente, ezzel ő az egyik legrosszabbul fizetett a vb-n szereplő játékosok közül, az amerikai keretben pedig messze ő az utolsó a sorban ilyen téren. A Románál ennél valószínűleg többet tehet majd zsebre, vételára pedig állítólag 8 millió dollár körül lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik