Quagliarella sikerre vezette a Juventust

2012.09.22. 22:45
null
Quagliarellát kétszer is ünnepelhették a társak (Fotó: Reuters)
A Juventus Fabio Quagliarella duplájával 2–0-ra győzött a Chievo ellen hazai pályán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) negyedik fordulójában.

A mérkőzésen a Juventus első nagyobb lehetősége a 8. percben adódott, amikor Fabio Quagliarella került helyzetbe, de lövését kivédte Stefano Sorrentino, a vendégek kapusa.

A 26. percben már sikerült a Chievo kapujába találnia a Juvénak, de Mirko Vucsinics lesen kapta meg a labdát Mauricio Islától, így nem volt érvényes a találata.

A szünet előtt is tovább próbálkozott a Juventus, de Sorrentino kapus többször is szépen mentett.

Az 50. percben Isla veszélyeztetett, majd a 63. percben Sorrentino mutatott be hatalmas bravúrt, miután Giorgio Chiellini közelről vette célba fejjel a vendégek kapuját egy szöglet után.

A 64. percben azonban már a veronaiak kapusa sem védhetett. Fabio Quagliarella érkezett középen a jobb oldali szögletre, és akrobatikus mozdulattal lőtt a Chievo kapujába. Nagyszerű gól volt. 1–0

Quagliarella nem elégedett meg az egy góllal, négy perccel később Kwadwo Asamoahtól kapta meg a labdát, amelyet úgy vett át, hogy azzal rögtön meg is előzte őrzőjét a tizenhatos bal oldalán, majd a kapu hosszú oldalába helyezett. 2–0

A folytatásban már nem született több gól, így a Juventus 2–0-ra győzött a Chievo ellen Torinóban.

JUVENTUS–CHIEVO 2–0
OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Juventus–Chievo 2–0 (Quagliarella 64., 68.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Parma–Fiorentina 1–1 (J. Valdés 93. – 11-esből, ill. Roncaglia 20.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 4 4 11–2 +9 12
2. Napoli 3 3 8–2 +6 9
3. Lazio 3 3 7–1 +6 9
4. Sampdoria* 3 3 6–3 +3 8
5. Fiorentina 4 2 1 1 6–4 +2 7
6. Internazionale 3 2 1 6–3 +3 6
7. Roma 3 1 1 1 7–6 +1 4
8. Catania 3 1 1 1 5–6 –1 4
9. Parma 4 1 1 2 4–6 –2 4
10. Torino* 3 1 1 1 3–2 +1 3
11. Milan 3 1 2 3–3 0 3
12. Genoa 3 1 2 5–6 –1 3
13. Bologna 3 1 2 4–7 –3 3
14. Chievo 4 1 3 3–7 –4 3
15. Atalanta* 3 1 1 1 2–2 0 2
16. Cagliari 3 2 1 2–4 –2 2
17. Udinese 3 1 2 4–8 –4 1
18. Palermo 3 1 2 1–7 –6 1
19. Pescara 3 3 2–9 –7 0
20. Siena* 3 2 1 3–4 –1 –4

*A Sampdoriától és a Torinótól 1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01