Olaszország: Szoboszlaival és Giroud-val erősítenének a BL-re

P. K.P. K.
2020.03.16. 10:03
null
Szoboszlait ismét hírbe hozták a Lazióval (Montázs: krone.at)
Miközben a Lazio labdarúgócsapata arról tájékoztatta a játékosokat, hogy a koronavírus-járvány miatt még egy hétig biztosan otthon kell maradniuk, az edzések elmaradnak, az olasz sajtó már azt találgatja, hogyan fest majd a rómaiak kerete a következő idényben, melyben minden bizonnyal a Bajnokok Ligájában szerepelhet a csapat.

 

A La Gazzetta dello Sport értesüléseire hivatkozva több olasz portál (így például a notiziecalciomercato.eu és a leggo.it) is közölte a Lazio nyári kiszemeltjeinek névsorát. A beszámolók szerint a római klubnál olyan keret kialakításán dolgoznak, amely a Bajnokok Ligájában is versenyképes tud lenni, hiszen az 5. helyen álló, városi rivális AS Romát 17 ponttal előzi meg a 2. Lazio, így a BL-indulás szinte biztosra vehető (a Serie A-ból az első négy indulhat a BL-ben). Igli Tare sportigazgató négy játékossal tervez erősíteni.

Az egyik új játékos a korábban a Cataniában is futballozó 26 éves argentin Gonzalo Escalante lehet, az ügyében a hírek szerint már meg is született az egyezség, a középpályásnak nyáron jár le a szerződése a spanyol élvonalbeli Eibarnál, melynél ebben az idényben 20 bajnokin két gólpasszt jegyzett.

A kiszemeltek között előkelő helyen említik a Red Bull Salzburg középpályását, Szoboszlai Dominikot, akit Olaszországban már korábban is szóba hoztak a Lazióval, de Tare a jelek szerint nem mondott le a szerződtetéséről. A 19 éves magyar válogatott játékos 29 tétmeccsen négy gólt és hét gólpasszt jegyzett ebben az idényben klubjában, és mellette szólhat, hogy immár BL-tapasztalata is van, hiszen az ősszel öt mérkőzésen pályára lépett a Bajnokok Ligájában, gólt is szerzett. Más kérdés, hogy nem a Lazio az egyetlen olasz kérője Szoboszlainak, nemrég a Milannal is hírbe hozták, úgy tudni, Zvonimir Boban szakmai igazgatóval folytak tárgyalások, csakhogy a horvát vezetőt időközben menesztette a milánói klub.

Szoboszlait sokáig Szergej Milinkovics-Szavics alternatívájaként emlegették a Lazióval kapcsolatban, de ha a szerb középpályás mellé érkezne, Escalantéval együtt, akkor jócskán bővülnének Simone Inzaghi vezetőedző variációs lehetőségei, hiszen a kiváló idényt futó, a bajnokságban négy gólnál és 13 gólpassznál járó spanyol Luis Alberto is ott van a keretben.

A bajnoki címért is versenyben lévő Lazio legnagyobb erényének a stabil védekezést tartják, hiszen a legkevesebb gólt kapta a csapat a Serie A-ban (23-at), ezzel együtt egy védőt is kinéztek a klubnál a 20 éves, albán válogatott Marash Kumbulla személyében, aki a Verona játékosa, de az Inter és a Napoli is kiszemelte már. A csatársorba pedig a francia világbajnokOlivier Giroud érkezhet, aki már a télen is jött volna, ám a Chelsea nem engedte el. A 33 éves csatárnak júniusban lejár a szerződése Londonban, és állítólag már megállapodott a Lazióval egy 3.5 millió eurós, kettő plusz egy évre szóló szerződésben.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
4 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
15 órája

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
17 órája

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

„Az apám megtanította, hogy az első öt perc a legfontosabb” – egy munkanap Szoboszlai Dominikkal

Angol labdarúgás
2026.05.17. 12:58

Szoboszlai Dominik úgy csúszott el, mint annak idején példaképe, Steven Gerrard

Légiósok
2026.05.16. 09:50

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Lautaro Martínez: Chivu tízből tízest érdemel

Olasz labdarúgás
2026.05.14. 13:20
Ezek is érdekelhetik