Olaszország: Balotelli „heteken belül” aláír új csapatához

K. T. I.K. T. I.
2020.10.14. 07:58
null
Balotelli Bresciában sem tudott békés, nyugodt idényt futni (Fotó: AFP)
Heteken belül aláír új csapatához Mario Balotelli – erről a balhéiról is ismert olasz támadó maga beszélt egy lapinterjúban. Sajtóhírek szerint a tengerentúl lehet az új célállomása.


„Egyelőre nem játszom, ez igaz, de ne aggódjon senki, pár hét és aláírok az új csapatomhoz” – idézi az augusztusban már a 31. életévébe lépett Balotellit a goal.com. A csatár az egyik olasz tévés valóságshowban szereplő testvérének, Enocknak adott gyors helyzetjelentést, amikor a „bezárt” fivér arról érdeklődött, hol kezdte meg a 2020–2021-es évadot.

Balotelli az előző idényben gyerekkori klubjában, a Bresciában futballozott, 19 mérkőzésen öt gólt szerzett a Serie A-ban, ám a karantén után újabb vitába keveredett a klubvezetéssel és végül nyáron szabadügynök lett. Diego López, a Brescia vezetőedzője akkor úgy nyilatkozott, a karantén idején Balotelli egyetlen Zoomon tartott csapatmegbeszélésen sem vett részt, s bár kétségtelen, hogy amikor pályára lépett, mindent beleadott, sokkal-sokkal többre lehetett volna képes megfelelőbb hozzáállás mellett...

A 36-szoros válogatott játékos nyáron a Genoa kiszemeltjei között szerepelt, ám végül nem tudtak egyezségre jutni egymással a felek. Sajtóhírek szerint az MLS lehet karrierje következő állomása.

Legfrissebb hírek

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
2026.10.16. 13:09

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
2026.10.13. 10:06

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

James Rodríguez visszavonult a kolumbiai válogatottól

Minden más foci
2026.09.15. 20:44

Anno még Christoph Daum is felfigyelt a most visszavonuló Bőle Lukácsra

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 09:53

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11