Olasz Szuperkupa: a Milan szétlövésben legyőzte a Juvét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.23. 20:20
null
A Milan nyerte meg 2016-ban az olasz Szuperkupát (Fotó: AFP)
Az Olasz Kupa-döntős Milan az 1–1-es rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a bajnoki címvédő Juventust a dohai Szuperkupa-mérkőzésen. A szétlövés során torinói részről Mario Mandzukic és Paulo Dybala hibázott, míg a milánóiaknál csak Gianluca Lapadula lába remegett meg.

A hétszeres győztes, bajnok és kupagyőztes Juventus a hatszoros Szuperkupa-győztes, Olasz-kupa-döntős Milannal csapott össze. Rossz előjel volt a piros-feketék számára, hogy az előző öt alkalommal a kupadöntőben alulmaradó együttes kikapott a Szuperkupáért vívott meccsen.

Ennek megfelelően nagy torinói fölénnyel kezdődött a mérkőzés, és a 18. percben góllá is ért a Juventus nyomása, Miralem Pjanic szöglete után Giorgio Chiellini fejelt a kapuba (1–0).

A játékrész hajrájában kis túlzással a semmiből egyenlített a Milan, a számos veszélyes beadással jelentkező Suso centerezését Giacomo Bonaventura csúsztatta a Juve színeiben a 600. mérkőzését játszó Gianluigi Buffon hálójába (1–1).

A MILAN ÖT ÉV UTÁN NYERT TRÓFEÁT

A Milan hetedszer hódította el az olasz Szuperkupát, ezzel utolérte a csúcstartó Juventust, és öt év után először nyert trófeát. A milánói csapat ezt megelőzően 2011-ben nyert címeket, amikor bajnok és Szuperkupa-győztes lett.

A fordulást követően ismét a bajnok volt valamivel aktívabb, de a nagyobb lehetőségek a Milan előtt adódtak, Romagnoli fejesét az 57. percben a léc hárította – Buffon már verve volt.

Nem sokkal később Khedira 20 méteres löketét Donnarumma a léc alól paskolta ki, majd egy újabb torinói mezőnyfölénnyel telő időszak után a hajrában ismét Buffonnak kellett résen lennie – jöhetett a hosszabbítás.

A 92. percben Carlos Bacca óriási helyzetet hagyott ki, a kapu torkából nem tudta bekotorni a labdát. A ráadás második felében a Juventus állt közelebb a győztes gól megszerzéséhez, sőt Patrice Evra révén be is talált, de a francia balhátvéd körülbelül négyméteres lesről köszönt be, amit az asszisztens kiszúrt. Öt perccel később Paulo Dybala elpuskázta a meccslabdát, nagy helyzetben az égbe lőtt.

A hosszabbítás hosszabbításában a milánói tizenhatoson belül kezezést reklamáltak a Juventus játékosai, de Mattia De Sciglio megmozdulását nem lehetett szándékosnak minősíteni.

A tizenegyespárbaj a Juventus számára kezdődött jobban, hiszen Gianluca Lapadula már az első párban hibázott, viszont az utána következő Mario Mandzukic is rontott. Az ötödik sorozatban aztán Dybala lövését Gianluigi Donnarumma bravúrral hárította, Mario Pasalic pedig eldöntötte a meccset.

A két gól a rendes játékidőben



A 11-espárbaj

OLASZ SZUPERKUPA
JUVENTUS–AC MILAN 1–1 (1–1) – tizenegyesekkel 3–4
Doha. V: Damato (olasz)
JUVENTUS: Buffon – Lichtsteiner, Rugani, Chiellini, Alex Sandro (Evra, 33.) – Khedira, Marchisio, Sturaro (Lemina, 79.) – Pjanic (Dybala, 67.) – Higuaín, Mandzukic
MILAN: Donnarumma – Abate (Antonelli, 102.), Paletta, Romagnoli, De Sciglio – Kucka, Locatelli (Pasalic, 74.), Bertolacci – Suso, Bacca (Lapadula, 102.), Bonaventura
Gólszerző: Chiellini (18.), ill. Bonaventura (38.)
Tizenegyespárbaj (vastag betűvel, akik berúgták): Marchisio,
Lapadula, Mandzukic, Bonaventura, Higuaín, Kucka, Khedira, Suso, Dybala, Pasalic

Legfrissebb hírek

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56

Kínos és elfogadhatatlan – üzentek a Juventus vezetői a nagy port kavaró Derby d’Italia után

Olasz labdarúgás
2026.02.15. 13:06

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54
Ezek is érdekelhetik