Olasz Kupa: Paulo Sousáék kiestek, a Napoli továbbment

2017.01.24. 22:46
null
José Callejón fontos gólt szerzett (Fotó: AFP)
A Napoli a spanyol José Callejón találatával 1–0-ra legyőzte a Fiorentinát az Olasz Kupa negyeddöntőjében, így bejutott az elődöntőbe.

Mindkét csapatnak megvoltak a gólszerzési lehetőségei, sok helyzetet jegyezhettünk fel, a sokszor hiányzó lendületre, iramra ezúttal nem lehetett panasz – a mindent eldöntő találat azonban csak a második játékrészben született meg.

A 71. percben Marek Hamsík tökéletes beívelésére José Callejón érkezett középen – a fejes olyan közeli, illetve olyan erős volt, hogy Ciprian Tatarusanu csak belekapni tudott a labdába, menteni nem (1–0).

A hátralévő játékidőben is láthattunk helyzeteket – Hamsík jóvoltából a Napoli majdnem megduplázta előnyét, a másik oldalon pedig Josip Ilicic távoli lövéssel próbálta bevenni Pepe Reina kapuját, azonban gólt már nem láthattunk – a piros lap viszont kétszer is villant, Elseid Hysajt és Maximiliano Olivierát nem sokkal a mérkőzés vége előtt kiállította a játékvezető.

A firenzeiek tehát kiestek, a Napoli pedig továbbjutott az elődöntőbe.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Napoli–Fiorentina 1–0 (Callejón 71.)

Legfrissebb hírek

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Hatgólos bajnokit nyert meg idegenben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 22:59

Bírósági ügy lehet a Fiorentina és Fabio Grosso szakításából

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 12:29

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45