Olasz Kupa: az Atalanta 23 év után újra a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.25. 22:53
Az Atalanta Josip Ilicic vezérletével 2–1-re legyőzte a Fiorentinát a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel bejutott a május 15-i római fináléba, amelyben a Lazióval csap össze a trófeáért.

Az 1963-ban Olasz Kupa-győztes Atalanta legutóbb 1996-ban jutott be a fináléba, s abban éppen a Fiorentinától kapott ki.

Most a lila-fehérek otthonában 3–3-as döntetlent ért el, ami miatt hazai pályán a kevés gólos iksz is neki kedvezett volna. A meccs elején a firenzeiek támadásba is lendültek, és Luis Muriel góljával vezetést szereztek.

Az egész találkozón remekül játszó Ilicic tizenegyesből egyenlített, a fordulás után pedig Alejandro „Papu” Gómez a szlovén gólpasszából lőtte be a győztes gólt. A Fiorentinának két találat kellett volna a döntőbe jutáshoz, de egy sem jött, így az Atalanta utazhat Rómába – ha így játszik, nem lesz esélytelen a szerdai Lazio ellen.

AZ ELSŐ KÉT GÓL

A GYŐZTES GÓL



OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Atalanta–Fiorentina 2–1
(Ilicic 14. – 11-esből, A. Gómez 69., ill. Muriel 3.)
Továbbjutott: az Atalanta, 5–4-gyel

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Milan–Lazio 0–1
(J. Correa 58.)
Továbbjutott:
a Lazio, 1–0-val

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29