Milan: olasz válogatott támadó érkezett Angliából – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.30. 18:47
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan a hivatalos honlapján adta hírül, hogy kötelező vásárlási joggal kölcsönvette a Premier League-ből kieső Sunderland csatárát, Fabio Borinit.

A 26 esztendős, egyszeres olasz válogatott csatár csütörtökön érkezett Milánóba, ahol sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, pénteken pedig aláírta szerződését. A megállapodás értelmében Borini kölcsönbe kerül a Milanhoz, amelynek azonban a kölcsönszerződés lejártával kötelező lesz őt megvásárolnia a Sunderlandtől.csütörtökön érkezett Milánóba, ahol sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, pénteken pedig aláírta szerződését. A megállapodás értelmében Borini kölcsönbe kerül a Milanhoz, amelynek azonban a kölcsönszerződés lejártával kötelező lesz őt megvásárolnia a Sunderlandtől.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes támadó a Chelsea-nél kezdte profi karrierjét, majd megjárta többek között az AS Romát és a Liverpoolt is, mígnem 2015-ben, egyévnyi kölcsönjáték után a Sunderlandhez igazolt. Az elmúlt két szezonban 50 mérkőzésen hét gólt szerzett a Premier League-ben.

A milánói együttesnek Mateo Musacchio, Franck Kessié, Ricardo Rodríguez és André Silva után Borini az ötödik nyári szerzeménye.


 

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
22 órája

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30
Ezek is érdekelhetik