Milan: lezárták a dossziét, Kaká nem lesz a játékosuk

Vágólapra másolva!
2012.08.28. 11:20
null
Kaká szeretett volna visszatérni korábbi csapatához Milánóba (Fotó: Action Images)
Pénzügyi megfontolások miatt az olasz élvonalbeli Milan vezetői úgy határoztak, hogy mégsem veszik kölcsön korábbi labdarúgójukat, a brazil Kakát a Real Madridtól.

 

Adriano Galliani, a Milan alelnöke az olasz sajtónak kijelentette: bár tárgyaltak Kaká visszaszerzéséről a Real Madriddal, az ügyletből pénzügyi okokból nem lesz semmi.

„Adóproblémák adódtak – mondta Adriano Galliani a Milan Channelnek. – Kikértük egy adószakértő véleményét, és ő arra jutott, hogy az ügylet túlságosan kockázatos lenne. A tárgyalások be is fejeződtek."

Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva Párizsba szerződése miatt a Milan szerette volna egy nagy névvel kárpótolni a szurkolóit, de úgy tűnik, a terv nem valósul meg.

Három évvel ezelőtt Kaká 68.5 millió euró ellenében került a Milanból a madridi klubba, de amióta José Mourinho a Real vezetőedzője, kevés játéklehetőség jut neki, ezért nem lenne ellenére, ha egy másik csapatnál kezdhetne új életet.

Adriano Galliani közben olasz újságíróknak kijelentette: találkozott a római klubigazgató Walter Sabatinivel, és tárgyalt vele Bojan Krkic átigazolásáról.

„Jó irányba haladunk, bízunk abban, hogy Bojant még ma meg tudjuk szerezni” – mondta Galliani.

Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
10 órája

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
17 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik