Milan: „Fabregas? Megvizsgáljuk az átigazolás feltételeit”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.10. 09:48
null
Fabregasra ebben a szezonban eddig jóval nagyobb szerep hárult az Európa-ligában, mint a bajnokságban (Fotó: AFP)
Az AC Milan labdarúgócsapatának sportigazgatója, Leonardo nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az olasz klub a téli átigazolási időszakban lecsap a Chelsea lejáró szerződésű középpályására, Cesc Fabregasra, azt viszont határozottan kijelentette, hogy Zlatan Ibrahimovic nem tér vissza Milánóba, hanem marad a Los Angeles Galaxy játékosa.

 

Az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) rájátszásáról idén egy ponttal lemaradó Galaxy november végén már közölte, hogy Ibrahimovicra 2019-ben is számít, és ezzel a bejelentéssel egybecsengenek Leonardo minapi szavai is.

„Ibra nem tér vissza Milánóba. A szavát adta a Galaxynek, hogy megújítja a szerződését. Gondoltunk rá, hogy visszahozzuk, és az ő fejében is átfutott a visszatérés gondolata, de tartja magát az ígéretéhez, amit a Galaxy vezetőinek adott és marad az MLS-ben. Óriási erősítést jelentene és csodálatos lenne, ha ismét a Milanban játszana, de erre nincs esély” – mondta Leonardo a Sky Italiának.

A svéd csatárcsillaggal ellentétben januártól a Milanban folytatja pályafutását a brazil Lucas Paquetá, akiért az olaszok sajtóértesülések szerint 35 millió eurót fizetnek a Flamengónak. A 21 éves tehetség játékát sokan a korábbi Milan-kedvenchez, az aranylabdás Kakához hasonlítják. Paquetá vasárnap repült Milánóba, ahol hétfőn orvosi vizsgálatokon esik át.

Leonardo nem tagadta, az olasz klub Cesc Fabregast is szeretné a soraiban tudni, de a pénzügyi fair play betartása miatt nem biztos, hogy a télen megpróbálják elcsábítani a Chelsea-től a spanyol középpályást.

„Nyitottak lennénk erre a lehetőségre, de még nem mentünk bele minden részletbe. Megvizsgáljuk az átigazolás feltételeit” – mondta a brazil elöljáró Fabregasról, akinek a szerződése 2019 nyarán lejár Londonban. A világbajnok spanyol labdarúgó Maurizio Sarri irányítása alatt nem számít alapembernek a „kékeknél”, a jelenlegi idényben még csak négy Premier League-meccsen lépett pályára.

A Milannál nem véletlenül óvatosak, hiszen az UEFA a pénzügyi fair play megsértése miatt júniusban kizárta a klubot a nemzetközi kupaporondról, ám fellebbezésének a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott, így mégis elindulhatott az Európa-liga mostani kiírásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik