El: a CAS a Milannak adott igazat, eltörölte az olaszok kizárását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.20. 13:10
null
A CAS eltörölte a Milan El-ből való kizárását (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elfogadta a Milan labdarúgócsapatának fellebbezését, így az olasz klub elindulhat az Európa-liga 2018–2019-es kiírásában.

 

A milánói klub elöljáróinak meghallgatására csütörtökön került sor a CAS svájci székhelyén, pénteken pedig meg is született a döntés, melynek értelmében a szervezet a Milannak adott igazat, s eltörölte az UEFA júniusi határozatát, amelyben kizárta az olasz egyesületet az Európa-liga soron következő, 2018–2019-es idényéből.

Mint ismert, az UEFA a Milant azért büntette meg, mert a klub megszegte a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat. A határozat értelmében a gárda a következő két szezon egyikében (amelyikben előbb bejut a Bajnokok Ligájába vagy az Európa-ligába) nem vehetett volna részt részt a nemzetközi kupasorozatokban.

A patinás együttes előző tulajdonosa, a Li Jung-hung nevével fémjelzett kínai cégcsoport a július 6-i határidőig nem kezdte el visszafizetni több mint 300 millió eurós hiteltartozását, a Milan így jelenleg az amerikai Elliott Management befektetési alap tulajdonában van.

A kínai csoport 2017 áprilisában, több mint 700 millió euróért vásárolta meg az egyesületet Silvio Berlusconitól, és a múlt nyáron 200 millió eurót költött új játékosokra.

Legfrissebb hírek

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
5 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
16 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
Tegnap, 21:03

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
Tegnap, 8:21

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
Tegnap, 6:47

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53