Milan: a támadóknak irány a kispad, Allegri edző egyensúlyt akar

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 13:25
Olasz lapértesülések szerint a Real Madrid elleni keddi BL-vereség (0–2) jelentette az utolsó cseppet a pohárban, Massimiliano Allegri, a Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője mostantól kevesebb támadó szellemű játékossal kezdi a mérkőzéseket.

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport úgy értesült, Allegri immár tarthatatlannak ítéli a csapat egyensúlytalanságát, átcsoportosítja az erőket, aminek első következménye az lehet, hogy többé nem lesz egyszerre a kezdő tizenegyben Zlatan Ibrahimovic, Alexandre Pato, Ronaldinho és Clarence Seedorf.

A római Corriere della Sera úgy véli, a kispadozás leginkább a kevésbé dinamikus Seedorfot és Ronaldinhót veszélyezteti, míg Mathieu Flamini és Kevin-Prince Boateng több játéklehetőségre számíthat.

Az olasz lapok utalnak arra, hogy Allegrinek szándéka érvényesítéséhez meg kell majd vívnia Silvio Berlusconival, aki miniszterelnöki pozíciója miatt papíron ugyan nem visel tisztséget a piros-feketéknél, de tulajdonosként megkerülhetetlen a fontos döntéseknél – márpedig ő többször egyértelművé tette, a lehető legtöbb támadót akarja a pályán látni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik