Marchisio: Öt éve hallom, hogy el kellene mennem, de bíztak bennem

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 12:36
null
Marchisio szerint Conte rengeteg hasznos tanáccsal látja el őt (Fotó: Action Images)
A Giuseppe Meazza Stadionban is megőrizte veretlenségét a Juventus labdarúgócsapata szombat este, és az Inter elleni 2–1-es győzelme után megőrizte első helyét a bajnokságban. Antonio Conte, a torinóiak vezetőedzője szerint csapata a jövőt illetően is nagy lépést tett előre.

 

„Ez a siker fontos lépés volt ahhoz, hogy fejlődjünk. Nagyot ugrottunk előre, és tizenkilenc pontunkkal megőriztük vezető helyünket a tabellán. Elismerés illeti a játékosokat, akik okkal lehetnek elégedettek. A legjobbunkat próbáltuk nyújtani, és boldog vagyok, mert a San Siróban egyáltalán nem könnyű nyerni” – nyilatkozta Antonio Conte a találkozó lefújása után.

TÖRETLEN A BIZALOM LUIS ENRIQUE IRÁNT

Bár az AC Milan elleni szombati vereség (2–3) után sorozatban másodszor (a legutóbbi négy Serie A-s fellépés során pedig harmadszor) maradt pont nélkül az AS Roma, a klub vezérigazgatója, Franco Baldini a gyenge forma ellenére sem aggódik a csapat jövője miatt.

 

„Fiatal együttesünk van, türelmesnek kell lenni vele szemben – mondta a korábban az angol válogatottnál hasonló tisztséget betöltő Baldini. – Az a fő, hogy a csapat fejlődjön, amit mi csak jó játékon keresztül érhetünk el. Luis Enrique a teljes bizalmunkat élvezi, és haladunk tovább a megkezdett úton.”

„Erős csapatot akarunk építeni, a jövő a miénk!” – tette hozzá.

„Mindkét együttes nagy intenzitással játszott, és mindegyik megpróbálta nyomás alatt tartani a másikat. Egy kis fáradtság érződött a feleken, de nagyszerű, hogy olyan Inter ellen nyújtottunk kitűnő teljesítményt, amely favoritja volt az összecsapásnak” – mondta az edző, aki mindössze azt rótta fel csapatának, hogy sokkal korábban eldönthették volna a csatát.

Az Inter edzője, Claudio Ranieri – akárcsak a hétközi, Atalanta elleni 1–1-es döntetlen után – a csapat javuló formáját helyezte előtérbe. „A formánkkal elégedett vagyok. A Serie A éllovasa ellen játszottunk, a Juve kegyetlen volt a helyzetek kihasználásában, miközben nálunk egy ponton elfogyott az energia, hogy visszaküzdjük magunkat” – mondta a találkozó után Ranieri.

„Korábban is azt mondtam, hogy nem szabad a tabellát nézegetni. A folytatásban még nyolcvannégy pontot lehet megszerezni, a Milan nyolcvankettővel nyerte meg a bajnokságot legutóbb. A mai meccs után kellemetlen szájízzel mehetünk haza, mert jól játszottunk, jól tartottuk a Juvét, ezért idegesítő, hogy kikaptunk. Nem volt kirobbanó formában a csapatom, de a pályán felvettük a harcot a Juvéval, ami jó jel” – nyilatkozta az edző, aki elismerte, a kispadról úgy tűnt, Luca Castellazzi és Claudio Marchisio eseténél járt volna a tizenegyes a vendégeknek.

A találkozó játékvezetőjének, Nicola Rizzolinak így nem került sokba, hogy az első félidőben nem ítélt büntetőt a vendégek javára, Claudio Marchisio azért biztos, ami biztos, tartott egy röpke szabályismertetőt a találkozó után.

„A lövésre koncentráltam az esetnél, aztán reklamáltam a játékvezetőnél, aki azt mondta, hogy már nem birtokoltam a labdát, amikor a szabálytalanság történt. De a szabályok nem azt mondják ki, hogy ha nem származik belőle előnyöd, akkor szabálytalankodhatsz nyugodtan – mérgelődött a második gól szerzője.– De mindegy, nyertünk, vegyük úgy, mintha mi sem történt volna. Hatalmas lelkesedéssel vetettük magunkat a csatába az Inter ellen, és nagyon örülünk a három pontnak, de korai még beszélni arról, mire visszük ebben az idényben."

Marchisio kitért arra is, hogy bár ő a Juve házi gólkirálya, korábban a szurkolók nagyon szerették volna, ha távozik. „Öt éve hallom már, hogy el kellene mennem innen, de a klub és az edzők bíztak bennem, és ez hitet adott nekem. A három középpályásos rendszer egyébként jobban fekszik nekem, előrébb játszhatok, jobbak felérek a támadásokhoz. Ráadásul amióta az egykori remek középpályás, Antonio Conte az edzőnk, sok jó tanáccsal segít bennünket."

„Ha a csend beszélni tudna" – dúdolhatták volna a Juventus elleni csata után az Inter játékosai, amikor a lefújást követően temetői hangulat uralkodott öltözőjükben. Igaz, okuk éppen nem volt a vigasságra.

„Kissé balszerencsések voltunk, hiszen lőttünk egy lécet, de nem ment ma nekünk – ismert el a hazaiak támadója, Giampaolo Pazzini. – Győznünk kellett volna, de nem szabad szomorkodnunk, előre kell tekintenünk. A lefújás után nagy-nagy csend volt az öltözőben, ahogyan az már lenni szokott az ilyen vereségek után. A teljesítményünkre nem lehetett panasz, de mind a kétszer akkor kaptuk a gólt, amikor a legjobban ment. Többet érdemeltünk volna, nem egyszerű ilyenkor higgadtnak maradni. Nagy már a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest, de az ilyen egyesületnek, mint a mienk, csak az aranyért szabad csatába szállnia minden versengésben."

Megszólalt a jelenlegi csapat legendája, az argentin Javier Zanetti is. „Nem veszítettük el az étvágyunkat, de bizonyos pillanatokban el sem tudja képzelni az ember, miért nem nyert. De nem szabad emiatt búslakodnunk, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre kell koncentrálnunk, majd a Genoa elleni bajnokira."

Az 1982-es világbajnok középpályás, az Inter korábbi klubigazgatója, Gabriele Oriali már nem ilyen higgadt. „Ez a derbi lehetett volna a fordulópont, de elbuktuk. Most már tényleg aggódnunk kell! Igazán lehangoló látványt nyújt a tabella."

Megszólalt a rangadó után a Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta is. „Ez egy alapvető győzelem volt, megmutattuk, miért is vagyunk mi az éllovasok. A csapat játéka és az eredmény kifejezi fizikai szintünket, és elbírtuk a lelki nyomást is. Ha a táblázatra nézünk, megállapíthatjuk, a klub és Conte is jól dolgozott. És a jövő még fényesebb lesz..."

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 9 5 4 15– 7 +8 19
2. Milan 9 5 2 2 19–14+5 17
3. Udinese 8 4 3 1 10– 3 +7 15
4. Lazio 8 4 3 1 12– 8 +4 15
5. Napoli 9 4 2 3 13– 7 +6 14
6. Catania 9 3 5 1 12–12 0 14
7. Cagliari 8 3 4 1 9– 6 +3 13
8. Palermo 8 4 1 3 11–10 +1 13
9. Genoa 8 3 3 2 13–11 +2 12
10. Roma 9 3 2 4 11–11 0 11
11. Siena 8 2 4 2 7– 5 +2 10
12. Atalanta 8 4 3 1 11– 9 +2 9
13. Fiorentina 8 2 3 3 9– 8 +1 9
14. Chievo 8 2 3 3 6– 7 –1 9
15. Parma 8 3 5 10–17 –7 9
16. Internazionale 9 2 2 5 11–16 –5 8
17. Bologna 8 2 1 5 5–12 –7 7
18. Novara 8 1 3 4 11–16 –5 6
19. Lecce 8 1 1 6 6–15 –9 4
20. Cesena 8 3 5 3–10 –7 3

• Az Atalantától 6 pont levonva.
• Az első fordulót a játékosok sztrájkja miatt elhalasztották.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik