A Milan a Roma otthonában sem torpant meg

2011.10.29. 20:10
null
Ibrahimovic két góllal terhelte meg a Roma kapuját (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójában az AC Milan az AS Roma otthonában 3–2-re nyert, míg a Mario Alberto Santana kiállítása miatt a 49. perctől emberhátrányban futballozó Napoli 2–1-es vereséget szenvedett a Catania otthonában.

 

A szezont gyengén kezdő Milan három bajnoki győzelemmel a háta mögött érkezett a Roma otthonába, azzal a tudattal, hogy az eredmények kedvező alakulásával akár az első helyen is töltheti a szombat estét.

Az első negyedóra letelte után meg is szerezte a vezetést a milánói együttes, Kevin-Prince Boateng találta meg a jobb oldalon a korábbi Roma-játékost, Alberto Aquilanit, ő a jobb oldalról középre adott, ahol Zlatan Ibrahimovic érkezett, és fejelt 12 méterről a bal sarokba (0–1).

A 28. percben egyenlített a Roma, Miralem Pjanic bal oldali szöglete után Nicolás Burdissóról maradt le Gianluca Zambrotta, így a római játékos 7 méterről könnyedén fejelt a bal alsóba (1–1).

Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, hiszen még mindig csak az első fél óra legvégén jártunk, amikor Robinho jobb oldali szöglete után Alessandro Nesta bólintotta a labdát 10 méterről a bal alsóba (1–2).

Szinte egyből a kapott gól után egyenlíthetett volna a Roma, Pjanic 32 méteres szabadrúgása azonban centikkel elkerülte a jobb sarkot, majd David Pizzaro átlövését fogta üggyel-bajjal Christian Abbiati.

Az 59. percben Burdisso fejelt leszorított helyzetből kapura, de a Milan kapusa a léc fölé paskolta a labdát.

A 67. percben Boateng elhagyta a pályát, majd miután leért, gyorsan beszólt az egyik asszisztensnek, amiért egy piros lapot és egy későbbi eltiltást is kiharcolt magának.

Egyből az eset után Aquilani 21 méteres lapos lövését kellett fognia Maarten Stekelenburgnek (a támadók már érkeztek a kipattanóra), majd a 72. percben Pablo Osvaldo szöglet utáni közeli lövésénél védett bravúrral Abbiati.

Negyedórával a vége előtt ismét Aquilani kezdte el lopni a távolságot, majd 24 méterről a bal felső sarok irányába tüzelt, a labda azonban fél méterrel elkerülte a kaput.

A 77. percben tovább növelte előnyét a Milan, a csereként beálló, szintén korábbi Roma-játékos Antonio Cassano szöglete után Aquilanihoz került a tizenhatos jobb sarkánál a labda, a középre adását pedig Ibrahimovic fejelte a hálóba (1–3).

A 86. percben végleg eldönthette volna a találkozót a Milan, Abbiati sokadik nagy védése után kontrázhattak a piros-feketék, a nagyszerűen játszó Cassano passzát azonban a túl oldalon érkező Antonio Nocerino az ötös bal sarkáról a léc fölé rúgta.

Kis híján ráfázott a hibára a Milan, hiszen egy perccel később Erik Lamella 10 méteres lövését ugyan még védte Abbiati, de a kipattanóraBojan Krkic érkezett leggyorsabban, és lőtt a bal sarokba (2–3), majd a hajrában is több alkalommal forgott veszélyben a vendégek kapuja, de Abbiati végül mindegyiknél hárítani tudott, így a piros-feketék sorozatban negyedik sikerüket aratták…

…és átvették a vezetést a tabellán, köszönhetően annak, hogy a Napoli vereséget szenvedett a Catania otthonában. Pedig nem indult rosszul a mérkőzés a vendégek számára, hiszen Edinson Cavani góljával már az első percben vezetést szereztek, ám Giovanni Marchese a 25. percben egyenlített, majd Mario Alberto Santana (Napoli) a 43. percben megkapta második sárgáját, így társainál előbb mehetett zuhanyozni. A fordulás után a Catania Gonzalo Bergessio 48. percben szerzett góljával megszerezte a vezetést, amelyet ezt követően már ki sem engedett a kezéből.

AS ROMA–AC MILAN 2–3
Ibrahimovic, 0–1


Burdisso, 1–1

Nesta, 1–2

Ibrahimovic, 1–3

Krkic, 2–3


 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Milan 9 5 2 2 19–14 +5 17
2. Juventus 8 4 4 13– 6 +7 16
3. Udinese 8 4 3 1 10– 3 +7 15
4. Lazio 8 4 3 1 12– 8 +4 15
5. Napoli 9 4 2 3 13– 7 +6 14
6. Catania 9 3 5 1 12–12 0 14
7. Cagliari 8 3 4 1 9– 6 +3 13
8. Palermo 8 4 1 3 11–10 +1 13
9. Genoa 8 3 3 2 13–11 +2 12
10. Roma 9 3 2 4 11–11 0 11
11. Siena 8 2 4 2 7– 5 +2 10
12. Atalanta 8 4 3 1 11– 9 +2 9*
13. Fiorentina 8 2 3 3 9– 8 +1 9
14. Chievo 8 2 3 3 6– 7 –1 9
15. Parma 8 3 5 10–17 –7 9
16. Internazionale 8 2 2 4 10–14 –4 8
17. Bologna 8 2 1 5 5–12 –7 7
18. Novara 8 1 3 4 11–16 –5 6
19. Lecce 8 1 1 6 6–15 –9 4
20. Cesena 8 3 5 3–10 –7 3
*Az Atalantától hat pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
1 perce

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
54 perce

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik