
A Juventus szombati meglepő veresége után az Internazionale célja nem lehetett más, mint hogy a „zebrák” előtt növelje előnyét a táblázat élén, a Sampdoria pedig arra törekedett, hogy a Bari elleni sikerrel kiköszörülje a szerdai torinói csorbát (1–5).
A Livorno azonban jól tartotta magát az első félidőben a bajnok ellen. Igaz – bármilyen furcsán hangzik – azt várni lehetett a toszkán egyesülettől, hogy megnehezíti a fekete-kékek dolgát.
A múlt héten még győzelem nélkül álló Livorno a Vittorio Russót váltó új edzővel, Serse Cosmival szinte „megtáltosodott”, és két harcos mérkőzést nyert meg 1–0-ra előbb a Roma otthonában, majd szerdán odahaza az Atalanta ellen.
A második játékrész elején aztán szinte az első helyzetéből (ha szigorúan vesszük, szinte a semmiből) megszerezte a vezetést az Inter: Dejan Sztankovics passzolt Diego Militóhoz, aki „keringőre hívta” Cristian Raimondit, a védő ennek következtében előbb jobbra, majd balra ment el táncolni, a labda pedig az argentin lapos lövése után a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–1
A mérkőzés ezután az Internek kedvezően alakult, a fekete-kékeknek mind több lehetősége nyílt a kontrákra, s a 80. percben meg is pecsételődött a piros mezesek sorsa: Maicon húzódott középre és fejezte be az akciót 16 méterről, a labda ismét a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–2
A Sampdoria változatos mérkőzést játszott a Barival, az első negyvenöt percben Antonio Cassano két lövését is védte Jean-Francois Gillet kapus, aki a folytatásban is együttese egyik legjobbja volt. A hajrában akár még ennél is nagyobb meglepetés születhetett volna, azonban Barreto büntetőt hibázott, míg Leonardo Bonucci gólját les miatt érvénytelenített a játékvezető, így maradt a 0–0, az újonc elvitt egy pontot Genovából. A Bariba a 87. percben állt Koman Vladimir Antonio Langella helyére.
A Romát meglepte a gyengélkedő Bologna, azonban Adaílton góljára hamar érkezett a válasz, Marco Motta lövése után Simone Perrotta kezére pattant a labda, s míg a Bologna védelme egyöntetűen reklamált, a másodszorra is, immár egy vendégvédőről lepattanó labdára Mirko Vucsinics csapott le először, s egalizált.
A második félidő elején is egy lepattanó labda játszotta a főszerepet, Jérémy Menez lövését nem tudta védeni Emiliano Viviano, és Perrotta volt a leggyorsabb, ezzel 2–1-re nyert a Roma.
| 11. FORDULÓ |
| Roma–Bologna 2–1 (Vucsinics 35., Perrotta 52., ill. Adaílton 32.) |
| Cagliari–Atalanta 3–0 (Nene 33., 36., Matri 45. – 11-esből) |
| Chievo–Udinese 1–1 (Yepes 70., ill. Floro Flores 27.) |
| Fiorentina–Catania 3–1 (Marchionni 5., 69., Gilardino 86., ill. Mascara 48.) |
| Livorno–Internazionale 0–2 (D. Milito 49., Maicon 80.) |
| Sampdoria–Bari 0–0 |
| Siena–Lazio 1–1 (Maccarone 32., ill. Mauri 8.) |
| Palermo–Genoa 0–0 |
| SZOMBATON JÁTSZOTTÁK |
| Juventus–Napoli 2–3 (Trezeguet 35., Giovinco 54., ill. Hamsík 59., 81., Dátolo 65.) |
| Milan–Parma 2–0 (Borriello 12., 93.) |
| 1. Internazionale | 11 | 9 | 1 | 1 | 28–9 | +19 | 28 |
| 2. Juventus | 11 | 6 | 3 | 2 | 20–11 | +9 | 21 |
| 3. Sampdoria | 11 | 6 | 3 | 2 | 18–13 | +5 | 21 |
| 4. Milan | 11 | 5 | 4 | 2 | 12–11 | +1 | 19 |
| 5. Fiorentina | 11 | 5 | 3 | 3 | 12–9 | +3 | 18 |
| 6. Napoli | 11 | 5 | 2 | 4 | 17–18 | –1 | 17 |
| 7. Genoa | 11 | 5 | 2 | 4 | 18–20 | –2 | 17 |
| 8. Parma | 11 | 5 | 2 | 4 | 12–14 | –2 | 17 |
| 9. Cagliari | 11 | 5 | 1 | 5 | 14–12 | +2 | 16 |
| 10. Palermo | 11 | 4 | 4 | 3 | 15–14 | +1 | 16 |
| 11. Bari | 11 | 3 | 6 | 2 | 10–7 | +3 | 15 |
| 12. Chievo | 11 | 4 | 3 | 4 | 14–12 | +2 | 15 |
| 13. Udinese | 11 | 4 | 3 | 4 | 15–15 | 0 | 15 |
| 14. Roma | 11 | 4 | 2 | 5 | 18–19 | –1 | 14 |
| 15. Lazio | 11 | 2 | 5 | 4 | 8–12 | –4 | 11 |
| 16. Atalanta | 11 | 2 | 3 | 6 | 9–15 | –6 | 9 |
| 17. Bologna | 11 | 2 | 3 | 6 | 10–17 | –7 | 9 |
| 18. Livorno | 11 | 2 | 3 | 6 | 4–12 | –8 | 9 |
| 19. Catania | 11 | 1 | 4 | 6 | 11–18 | –7 | 7 |
| 20. Siena | 11 | 1 | 3 | 7 | 9–16 | –7 | 6 |







