Kihasználta emberelőnyét a pocsékul kezdő Milan

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 22:55
null
El Shaarawy ismét a Milan megmentője volt (fotó: Action Images – archív)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitó mérkőzésén a Milan az ismét remeklő Stephan El Shaarawy vezetésével és duplájával 3–1-re legyőzte a Cataniát idegenben. A rossoneri pocsékul játszott az első félidőben, ám Pablo Barrientos 49. percbeli kiállítása után összeszedte magát, és néhány perc alatt a maga javára fordította a találkozót.

„Papíron” két középmezőnybeli csapat összecsapását várhattuk a Catania–Milan találkozótól, a péntek esti fellépés azonban mégiscsak nagyobb érdeklődésre tartott számot, mint egy 8. és 9. helyezett csapat szokványos csörtéje, hiszen a milánóiak akárhol, akármilyen felállásban lépnek pályára, az többet jelent ennél.


Ennek ellenére Massimiliano Allegri csapata az első félidőben egyáltalán nem igazolta azt, hogy többre lenne hivatott annál, mint amit a tabella mutat. A mérkőzést felvezető Kevin-Prince Boateng-lövésen kívül gyakorlatilag semmit nem tudtak felmutatni a vendégek, pedig a Catania már bő tíz perc után megszerezte a vezetést.

A 11. percben Francesco Lodi bal oldali szögletét követően ugyanis Nicola Legrottaglie érkezett a legjobb ütemben, és közelről – Francesco Acerbi ütemtévesztését kihasználva – a léc alá fejelt. Hiába azonban a hátrány, a Milan a folytatásban a jelentős labdabirtoklási fölényen kívül semmit nem tudott felmutatni. 1–0

A szünet aztán változást hozott, igaz, a változás legalább ennyire köszönhető volt egy nem várt eseménynek is. Pablo Barrientos ugyanis összeszedte a második sárga lapját, a Catania emberhátrányban pedig gyakorlatilag tíz perc alatt összeomlott és elveszítette a meccset.

Az 53. percben egy jobb oldali beadás után – ki más? – ismét Stephan El Shaarawy érkezett középen, és talált a kapuba. A gól apró szépséghibája, hogy Robinho még beleért a labdába, mielőtt a Fáraó a kapuba továbbított, így pedig lesállás előzte meg a találatot – ezt azonban az asszisztens nem vette észre. 1–1

FELNŐTT A FÁRAÓ
El Shaarawy duplájával immár 12 gólnál tart a bajnokságban. Ez a 12 gól azért is nagy szám, mert eddig a szezont megelőző 54 ligameccsén – a másodosztályú mérkőzéseket is beleszámítva – összesen 11-szer volt eredményes.

Alig telt el egy perc, és El Shaarawy tört be a büntetőterületen belülre, ám aztán látványosan feldobta magát, aminek helyzet helyett sárga lap lett a jutalma. Újabb két perc elteltével viszont már a Milannál volt az előny, El Shaarawy passza után Kevin-Prince Boateng forgolódhatott a 16-os előterében, és végül a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát. 2–1

Ettől a ponttól a Milan kezében volt a meccs, és Allegri csapata nem is engedte elúszni a három pontot. Ugyan a rossoneri akár gólkülönbséget is javíthatott volna, hiszen El Shaarawy – mostanság rá nem jellemző módon – rontott egy nagy helyzetet, majd Robinho még két ennél nagyobb lehetőséget is elpuskázott (egyszer a kapu fölé, egyszer a kapusba lőtt, utóbbi helyzetnél Urby Emanuelson ráadásul a kapufát is eltalálta), végül csak eggyel toldotta meg előnyét.

A gólszerző újra El Shaarawy volt, aki a Kevin Constanttól kapott labda után balról betörve kitűnően csavart a bal alsó sarokba. Ekkor már egyébként egyenlő volt a csapatok létszáma, ugyanis egy csúnya becsúszásos buktatás után Boateng is megkapta megérdemelt piros lapját. Catania–Milan 1–3

CATANIA–MILAN 1–3
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 10 2 2 29–10 +19 32
2. Napoli 14 9 3 2 23–11 +12 30
3. Fiorentina 14 8 4 2 25–12 +13 28
4. Internazionale 14 9 1 4 26–16 +10 28
5. Lazio 14 8 2 4 22–17 +5 26
6. Roma 14 7 2 5 31–23 +8 23
7. Milan 15 6 3 6 24–19 +5 21
8. Parma 14 5 5 4 17–18 –1 20
9. Catania 15 5 4 6 19–23 –4 19
10. Atalanta 14 6 2 6 14–20 –6 18
11. Sampdoria 14 5 2 7 17–19 –2 16
12. Udinese 14 3 7 4 18–23 –5 16
13. Cagliari 14 4 4 6 13–20 –7 16
14. Torino 14 3 7 4 15–14 +1 15
15. Palermo 14 3 5 6 14–21 –7 14
16. Genoa 14 3 3 8 14–22 –8 12
17. Chievo 14 3 3 8 13–25 –12 12
18. Siena 14 4 5 5 13–14 –1 11
19. Bologna 14 3 2 9 15–19 –4 11
20. Pescara 14 3 2 9 9–25 –16 11
A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont levonva!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik