Kiesett az egy éve még negyedik Sampdoria

Vágólapra másolva!
2011.05.15. 17:18
null
Eladták a kulcsembereket, pocsékul játszottak, kiestek: a Samp padlóra került (Fotó: Action Images, archív)
Eldőlt a harmadik kieső kiléte is a Serie A 37. fordulójában: a Bari és a Brescia után a Sampdoria is búcsúzott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságtól. Az Udinese győzelmével nagyot lépett a BL-selejtezőt érő 4. hely felé, a Roma és a Juventus kikapott – a torinóiakkal már megint Sebastian Giovinco szúrt ki. A magyar légiósok közül Laczkó Zsolt (Sampdoria) és Vass Ádám (Brescia) kapott szerepet – előbbi végig, utóbbi 61 percig volt a pályán.

 

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójának nagy rangadója (Napoli–Inter) estére maradt, a főszereplők így a délután az európai kupaszereplésért valamint a kiesés elkerüléséért hajtó csapatok lettek.

Nézzük előbb az előbbieket, elsősorban a Bajnokok Ligája-, illetve El-indulást jelentő pozíciókra vágyó Udinese, Roma, Juventus hármast!

Az Udinese azzal a tudattal lépett pályára, hogy győzelme esetén megelőzi a Laziót, és saját kezébe veszi a sorsát. Ennek megfelelően tett is azért, hogy a három pontot elvigye Veronából: Mauricio Isla begyötört találata és Kwadvo Asamoah bombája elég volt a sikerhez. Ha az Udinese az utolsó fordulóban megveri a bajnok Milant, biztosítja a 4. helyet (amelyre enélkül is jó az esélye).

Az AS Roma sokáig úgy tűnt, hogy 1–0-s győzelemmel életben tartja BL-reményeit, Simone Loria fejelte remekül a hálóba Francesco Totti jobb oldali beívelését a 14. percben. A Catania a 78.-ban azonban egyenlített, majd a 95.-ben Alejandro Gomez találatával ki is harcolta a győzelmet – oda a római „farkasok" BL-álma. A 4. helyért az Udinese (65 pont) és a Lazio (63) verseng.

A Juventusszal viszont, mondhatni, sorsszerűen megint kiszúrt a Torinóból kölcsönbe küldött Sebastian Giovinco: a támadó januárban duplával segítette győzelemhez a Parmát, most elég volt egy is. A középszerűségbe süllyedt Juve nagy valószínűséggel letehet az európai kupaindulásról, a nyáron alighanem jön az újabb átszervezés.

A Serie A-ban már csak egy kieső hely volt „kiadó", kettő elkelt, ráadásul a búcsúzók (Brescia, Bari) az életben maradásért küzdők (Cesena, Lecce) ellen játszottak. Az nyert, aki számára még tétje volt a meccsnek: három pontot szerzett a Cesena és a Lecce is. A Bariban Rudolf Gergely eltiltás miatt nem játszott, a Bresciában Vass Ádám 61 percet kapott.

A Cesena és a Lecce sikere egyben megkondította a lélekharangot a Sampdoria fölött: az egy éve még BL-selejtezős szereplést kiharcoló genovaiak csak győzelemmel reménykedhettek volna a bennmaradásban. Nem jött össze, a Palermo vezetett, majd nyert is a Laczkó Zsolttal felálló (a kispadon ülő Koman Vladimirt nélkülöző) Samp otthonában, így a másodosztályba küldte ellenfelét.

AZ ÁLLÁS
1. Milan 37 24 9 4 65–24 +41 81
2. Internazionale 36 22 6 8 65–40 +25 72
3. Napoli 36 21 5 10 56–36 +20 68
4. Udinese 37 20 5 12 65–43 +22 65
5. Lazio 37 19 6 12 51–37 +14 63
6. Roma 37 17 9 11 56–51 +5 60
7. Juventus 37 15 12 10 55–45 +10 57
8. Palermo 37 17 5 15 57–60 –3 56
9. Fiorentina 37 12 14 11 47–42 +5 50
10. Genoa 37 13 9 15 42–45 –3 48
11. Catania 37 12 10 15 39–49 –10 46
12. Parma 37 11 12 14 38–46 –8 45
13. Cagliari 37 12 8 17 43–50 –7 44
14. Chievo 37 10 13 14 35–39 –4 43
15. Cesena 37 11 10 16 36–47 –11 43
16. Bologna 37 11 12 14 35–48 –13 42
17. Lecce 37 11 8 18 44–62 –18 41
18. Sampdoria 37 8 12 17 32–46 –14 36
19. Brescia 37 7 10 20 32–50 –18 31
20. Bari 37 4 9 24 23–56 –33 21
A Milan már bajnok, a Sampdoria, a Brescia és a Bari kiesett, a Bolognától 3 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik