Juventus: Patrice Evra a Marseille-be igazolt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.01.26. 08:12
null
Patrice Evra otthagyta a Juventust (Fotó: AFP)
A francia élvonalban hetedik helyen álló Olympique Marseille bejelentette Patrice Evra szerződtetését.

A 35 esztendős balhátvéd – aki pályafutása során öt Bajnokok Ligája-döntőn játszott, ám ebből csak egyszer hagyta el a pályát győztesként – másfél éves szerződést kötött a Marseille-i klubbal, amely csütörtök este mutatja be hivatalosan új szerzeményét.

A Dakarban született 81-szeres francia válogatott játékos a Monacóban vált ismert labdarúgóvá, alapembere volt a 2004-ben a BL-döntőig menetelő csapatnak. Evra 2006-ban a Manchester Unitedhez szerződött, a „vörös ördögökkel” 2008-ban megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, 2009-ben és 2011-ben pedig kikaptak a fináléban a Barcelonától.

A válogatottal két világbajnokságot és három Európa-bajnokságot megjárt Evra 2014-ben igazolt a Juventushoz, amellyel első idényében a BL-döntőig jutott (s ott kikapott a Barcától). A 2016–2017-es szezonban Evra csupán tizenhárom tétmérkőzésen kapott szerepet a Juvéban.

Legfrissebb hírek

Ethan Mbappé döntött a Marseille ellen; Pogba emberelőnyben sem tudott segíteni a Monacón

Francia labdarúgás
12 órája

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57

Aubameyang, Greenwood és Weah is betalált, simán nyert Nizzában a Marseille

Francia labdarúgás
2025.11.21. 22:40

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
2025.11.08. 20:53

Ligue 1: a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

Francia labdarúgás
2025.11.01. 23:05

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik