Juve: „Ez az abszolút csúcspont, Allegrinek maradnia kell!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.31. 09:17
null
Marcello Lippi szerint Massimiliano Allegri a lehető legjobb helyen van a Juventusnál (Fotó: Twitter)
Marcello Lippi azt tanácsolja a Juventust irányító Massimiliano Allegrinek, hogy hagyja figyelmen kívül a külföldi ajánlatokat, és maradjon a torinói klubnál, amely az abszolút csúcspontot jelenti.

 

Az 50 esztendős olasz vezetőedzőt – aki 2014 óta irányítja a Juventust – a PSG-vel, illetve több, Premier League-ben szereplő csapattal is szóba hozták a közelmúltban, Lippi azonban úgy vélekedik, jelenlegi csapatánál nincs jobb hely Allegri számára.

„Teljesen normális, hogy aggódik a Napoli miatt, de ami a jövőjét illeti, nem szabad, hogy kétsége legyen afelől, hogy jó helyen van, egész egyszerűen nem hagyhatja el a Juventust. Nagyon hasonlítunk egymásra, anno én is hasonló ajánlatokat kaptam külföldről, mint most ő, de a Juve az abszolút csúcspontot jelenti, ezért ott kell maradnia” – mondta Lippi a Corriere della Serának.

A kínai válogatott szövetségi kapitánya az igencsak kiélezett bajnoki versenyfutás mellett sem ment el szó nélkül, a Juventusszal öt bajnoki címet nyerő szakember korábbi csapata sikerét várja, de nem írja le a Napolit sem.

„Mindent mérlegelve azt kell, hogy mondjam, a Juventus a favorit, de nagyon kicsi a különbség, és a tabella is ezt mutatja. A Napoli tisztában van azzal, ha meg akarja nyerni a bajnokságot, akkor le kell győznie a Juventust. Ezen a ponton döntő jelentőségű lesz ez a meccs.”

A topligák várható bajnokavatásairól szóló cikkünket itt tekintheti meg!

A Juventus hátralévő mérkőzései
–Milan (o, 6.)
–Benevento (i, 20.)
–Sampdoria (o, 8.)
–Crotone (i, 18.)
–Napoli (o, 2.)
–Inter (i, 4.)
–Bologna (o, 11.)
–Roma (i, 3.)
–Verona (o, 19.)

A Napoli hátralévő mérkőzései
–Sassuolo (i, 15.)
–Chievo (o, 16.)
–Milan (i, 6.)
–Udinese (o, 12.)
–Juventus (i, 1.)
–Fiorentina (i, 9.)
–Torino (o, 10.)
–Sampdoria (i, 8.)
–Crotone (o, 18.)

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
S
zombat
12.30:
Bologna–Roma (Tv: Digi Sport1)
15.00: Lazio–Benevento (Tv: Digi Sport2)
15.00: Fiorentina–Crotone (Tv: Digi Sport3)
15.00: Internazionale–Hellas Verona (Tv: Digi Sport1)
15.00: Genoa–SPAL
15.00: Cagliari–Torino
15.00: Atalanta–Udinese
18.00: Sassuolo–Napoli (Tv: Digi Sport1)
18.00: Chievo–Sampdoria (Tv: Digi Sport3)
20.45: Juventus–Milan (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 29 23 4 2 63–19 +44 73
3. Roma 29 18 5 6 49–23 +26 59
4. Internazionale 28 15 10 3 47–21 +26 55
5. Lazio 29 16 6 7 67–37 +30 54
6. Milan 28 15 5 8 40–31 +9 50
7. Atalanta 28 12 8 8 43–31 +12 44
8. Sampdoria 28 13 5 10 47–43 +4 44
9. Fiorentina 28 11 8 9 38–33 +5 41
10. Torino 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Bologna 29 10 4 15 34–41 –7 34
12. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
13. Genoa 28 8 6 14 21–29 –8 30
14. Cagliari 28 8 5 15 27–44 –17 29
15. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
16. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
17. Chievo 28 6 7 15 25–47 –22 25
18. Crotone 28 6 6 16 27–50 –23 24
19. Verona 28 6 4 18 25–56 –31 22
20. Benevento 28 3 1 24 18–62 –44 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik