Juventus: C. Ronaldo ezért nem cserél mezt Roma-játékossal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.21. 12:44
null
CR nem cserél mezt Roma-játékossal (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójának rangadóján a Juventus a Romát fogadja. A mérkőzéssel kapcsolatban Cristiano Ronaldót kérdezték, s a portugál sztár meglepő választ adott arra, miért nem cserél egyik római játékossal sem mezt a lefújást követően.

 

A történet megértéséhez több mint 11 évet kell visszamennünk az időben: a 2006–2007-es Bajnokok Ligája-szezonban a Manchester United a Romával találkozott a negyeddöntőben. A párharc első felvonását 2–1-re megnyerte az olasz együttes, a visszavágó azonban nem várt kiütéssel zárult, az MU 7–1-es győzelmet aratott az Old Traffordon.

A portugál sztár duplázott a visszavágón, s elmondása szerint nem mindegyik római játékos viselte megfelelően a vereséget.

„Amikor már hat-nullára vezettünk, arra kértek, hogy álljak le. Volt olyan, aki könyörgött, hogy ne cselezzek többet. Viszont volt, aki azzal fenyegetett, hogy sérülést fog okozni. Ezért nincs olyan Roma-játékos, akivel mezt cserélnék…” – mondta a Daily Expressnek Cristiano Ronaldo a szombati mérkőzés előtt.

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
12.30:
Lazio–Cagliari (Tv:Digi Sport1)
15.00:Empoli–Sampdoria
15.00:Genoa–Atalanta
15.00:Milan–Fiorentina (Tv:Digi Sport1)
15.00:Napoli–SPAL (Tv:Digi Sport2)
15.00:Sassuolo–Torino (Tv:Digi Sport3)
15.00:Udinese–Frosinone
18.00:Chievo–Internazionale (Tv:Digi Sport1)
18.00:Parma–Bologna (Tv:Digi Sport2)
20.30:Juventus–Roma (Tv:Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
6 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
9 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
19 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
19 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30