Ismét El Shaarawy: Nápolyban egy pontot ért a dupla

Vágólapra másolva!
2012.11.17. 22:56
null
El Shaarawyt (középen) jogosan ünnepli a Milan: az „egyiptomi” ismét a piros-feketék legjobbja volt (Fotó: Reuters)
A Napoli és a Milan 2–2-es döntetlent játszott egymással az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén Nápolyban. A hazaiak Gökhan Inler és Lorenzo Insigne gólja után 2–0-ra is vezettek már, ám jött Stephan El Shaarawy, aki ismét a milánóiak megmentője volt, és két góljával pontot csent csapatának.

Hiába az elnök, Silvio Berlusconi különleges pénteki performansza és lelkesítő (vagy korholó…) beszéde, a Milan nem kezdett jól Nápolyban: a rossoneri már a 4. percben hátrányba került egy potya ízű gól után.

Gökhan Inler mintegy harminc méterről szánta el lövésre magát, és jól döntött, mert a levegőben élesen irányt változtató labdáját Christian Abbiati nagyon elnézte, és miközben a kapus elvetődött a bal alsó irányába, a labda a kapu közepében kötött ki. A svájci középpályás első gólját szerezte bajnokin nápolyi színekben. 1–0

A Milannak öt-hat percébe telt, míg ocsúdott a kapott gól után, ezt követően azonban jöttek a vendéghelyzetek: a harcosan játszó Kevin-Prince Boateng passza után Riccardo Montolivo lőtt mellé, majd nem sokkal később Stephan El Shaarawy tekert nem sokkal a bal felső mellé.

Ezt követően alábbhagyott a Milan lendülete, a Napoli pedig kegyetlen helyzetkihasználásról tanúságot téve gyakorlatilag a második nagy lehetőségét is kihasználta: Christian Maggio előkészítése után a labda a fiatal Lorenzo Insigne elé került, aki lőtt, s a labda megpattant Francesco Acerbin, majd Abbiatin is, ám végül a kapuba szédült. 2–0

Ez a gól még jobban megfogta a Milant, mint az első, ennek ellenére a félidő végén El Shaarawy révén még sikerült szépítenie: Mattia De Sciglio jobb oldali elfutásakor a Fáraó kitűnően helyezkedett, majd a kapott labdát még annál is nagyszerűbb mozdulattal 17 méterről a jobb felső sarokba bombázta. 2–1

Szünet után kiegyenlített játék folyt a pályán, a Milannak voltak kisebb lehetőségei, de a nápolyiak is eldönthették volna a találkozót, ha higgadtabbak a kapu előtt. Massimiliano Allegri egészen az utolsó negyedóráig várt a cserékkel, ám aztán nagyon bejött a váltás, hiszen a 80. percben beálló Robinho első labdaérintései egyikeként gólpasszt adott, a kitűnő indítás után természetesen El Shaarawy volt a befejező ember. A Fáraó a Milan szezonbeli 20 bajnoki találatának a felét szerezte!

A 2–2-es döntetlen után a Napoli jelenleg 3., a Milan a 10. a tabellán.

NAPOLI–AC MILAN 2–2
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 13 10 2 1 29–9 +20 32
2. Internazionale 12 9 3 24–13 +11 27
3. Napoli 13 8 3 2 22–11 +11 27
4. Fiorentina 12 7 3 2 19–9 +10 24
5. Lazio 13 7 2 4 19–17 +2 23
6. Atalanta 12 6 2 4 13–15 –2 18
7. Roma 12 5 2 5 28–23 +5 17
8. Catania 12 4 4 4 15–16 –1 16
9. Parma 12 4 4 4 14–16 –2 16
10. Milan 13 4 3 6 20–18 +2 15
11. Udinese 12 3 6 3 16–18 –2 15
12. Cagliari 12 4 3 5 11–17 –6 15
13. Torino 12 3 6 3 13–10 +3 14
14. Palermo 12 2 5 5 11–17 –6 11
15. Chievo 12 3 2 7 12–23 –11 11
16. Pescara 12 3 2 7 9–23 –14 11
17. Sampdoria 12 3 2 7 13–18 –5 10
18. Genoa 12 2 3 7 12–19 –7 9
19. Bologna 12 2 2 8 12–18 –6 8
20. Siena 12 3 4 5 12–14 –2 7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik