Internazionale: az Ajax és a Real Madrid is érdeklődik Chivu után

2011.12.26. 16:37
Címkék
A holland Ajax és a spanyol Real Madrid is érdeklődik az olasz Internazionale román válogatott labdarúgója, Christian Chivu iránt. Ezt az amszterdamiak szakvezetője, Frank de Boer árulta el a Gazzetta dello Sportnak.

„Tudjuk, hogy a Real Madrid szintén szerződtetné őt, de reméljük, hogy visszatér egykori klubjába” – utalt a futballistára Frank de Boer.Frank de Boer.

Chivu még peremembernek sem számít Claudio Ranieri csapatában, ellenben José Mourinho keze alatt korábban kulcsember volt a milánóiaknál. A portugál tréner Madridban is szívesen együtt dolgozna a 31 éves, rutinos játékossal, aki a védelemben több poszton is bevethető. De leginkább középen, ahol sérülések miatt a Real az elmúlt mérkőzéseken nem tudott állandó párosokat kiállítani.

Chivu milánói mellőzöttsége mellett még a téli távozásának valószínűségét erősíti, hogy a nyáron lejár a szerződése, így az Internek ez az utolsó esélye, hogy pénzt kapjon érte. A román védő 1999-től négy szezonon át erősítette az Ajaxot, az Interhez pedig négy római idényt követően 2007-ben igazolt.

Legfrissebb hírek

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
7 perce

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
8 perce

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 perce

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
18 perce

Sok újonc és egy európai a vb-mezőny végén – NS-erősorrend, I. rész

Foci vb 2026
33 perce

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
37 perce

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
38 perce

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik