Inter: Megalázó, hogy egyezkedni kell Icardival – Spalletti

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 10:50
null
Luciano Spalletti odaszúrt Mauro Icardinak (Fotó: AFP)
Luciano Spalletti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Inter vezetőedzője alaposan kiosztotta Mauro Icardit.

 

Mint ismert, Lautaro Martínez izomfáradtsága miatt néhány napja szinte a teljes olasz sajtó biztosra vette, hogy az argentin ász a kezdőcsapatban kap helyet vasárnap a Lazio elleni bajnokin, ez azonban mégsem valósult meg, Luciano Spalletti vezetőedző ugyanis nem nevezte Mauro Icardit a miánóiak keretébe.

A 26 éves futballista február 13. óta van kényszerpihenőn – hivatalosan térdsérülés miatt, sajtóhírek szerint viszont azért, mert csúnyán összekülönbözött több csapattársával és Spallettivel, utóbbival a csapatkapitányi karszalag elvétele miatt.

A visszatérés elmaradása után a szakember nyíltan beszélt arról, hogy Icardi végül miért nem játszott.

„Ez az egész megalázó. Az Inter szurkolói számára és mindenkinek, aki szimpatizál az együttessel, mint ahogy a csapattársainak is. Arról kell egyezkednem valakivel, hogy magára öltse a mezt, amit ők annyira imádnak. Megalázó. Írjak üzenetet húsz ügyvédnek, hogy játszathatom-e?” – tette fel a kérdést a Sky Sport Italiának Spalletti a Lazio elleni 1–0-s vereség után.

„Icardinak még vissza kell rázódnia. Ha a továbbiakban is úgy viselkedik, mint ahogy a visszatérése óta, akkor hamarosan újra bevetem. Mindenki azzal jön, hogy mennyit veszítünk Icardi nélkül, de az Inter éveken át a Bajnokok Ligájába sem jutott be Icardival a soraiban, és vele szenvedett el a mostaniaknál nagyobb vereségeket is. Senkit sem megsértve, de a különbséget egy Lionel Messi képes megteremteni, nem pedig Icardi. A professzionalizmus és az önbecsülés jelent mindent, ezek az elsődlegesek, a tiszteletről nem is beszélve.”

„Raktam már ki korábban más játékost is a keretből. Meg kell adni a tiszteletet és viselkedni kell az öltözőben. Egy edzőnek hitelesnek kell lennie. Nyugodtan menjenek és kérdezzék meg az Inter-szurkolókat, vajon szeretnének-e egy olyan játékost, akivel arról kell egyezkedni, hogy felvegye a klub mezét.”

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ

Internazionale–Lazio 0–1 (Milinkovics-Szavics 13.)

KORÁBBAN
Parma–Atalanta 1–3 (Gervinho 8., ill. Pasalic 24., D. Zapata 75., 94.)
Roma–Napoli 1–4 (D. Perotti 45+4. – 11-esből, ill. Milik 2., Mertens 50., Verdi 55., Younes 81.)
Frosinone–SPAL 0–1 (Vicari 13.)
Fiorentina–Torino 1–1 (G. Simeone 7., ill. D. Baselli 34.)
Bologna–Sassuolo 2–1 (Pulgar 68. – 11-esből, Destro 96., ill. Boga 92.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Cagliari 0–3 (Pisacane 16., Joao Pedro 33., Ionita 43.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sampdoria–Milan 1–0 (Defrel 1.)
Udinese–Genoa 2–0 (Okaka Chuka 4., Mandragora 61.)
Juventus–Empoli 1–0 (Kean 72.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 29 25 3 1 60–19 +41 78
2. Napoli 29 19 6 4 56–24 +32 63
3. Internazionale 29 16 5 8 43–25 +18 53
4. Milan 29 14 9 6 43–27 +16 51
5. Atalanta 29 14 6 9 60–40 +20 48
6. Lazio 28 14 6 8 42–29 +13 48
7. Roma 29 13 8 8 53–43 +10 47
8. Sampdoria 29 13 6 10 50–38 +12 45
9. Torino 29 11 12 6 38–27 +11 45
10. Fiorentina 29 8 14 7 44–36 +8 38
11. Genoa 29 8 9 12 34–44 –10 33
12. Cagliari 29 8 9 12 28–40 –12 33
13. Parma 29 9 6 14 31–47 –16 33
14. Sassuolo 29 7 11 11 40–49 –9 32
15. SPAL 29 7 8 14 26–42 –16 29
16. Udinese 28 7 7 14 26–40 –14 28
17. Bologna 29 6 9 14 27–43 –16 27
18. Empoli 29 6 7 16 36–55 –19 25
19. Frosinone 29 3 8 18 21–54 –33 17
20. Chievo* 29 1 11 17 21–57 –36 11
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik